Aktuális

Tragikus hirtelenséggel meghalt Angelusz Iván filmproducer

Tragikus hirtelenséggel hunyt el pénteken a neves magyar filmproducer, Angelusz Iván. Olyan ismert filmek készítése fűződik a nevéhez, mint a Fehér tenyér, az Intim fejlövés vagy az Apacsok.

Angelusz Iván az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karán szerzett diplomát 1991-ben, emellett az ELTE Afrikanisztika Programjában folytatott antropológiai tanulmányokat. Az egyetem elvégzését követően előbb jogászként, majd portfólió-kezelési szakemberként dolgozott.

2002-ben Simó Sándor halála után az úgynevezett Simó-osztállyal – Barsi Béla, Erdélyi Dániel, Fazekas Csaba, Fischer Gábor, Groó Diana, Hajdu Szabolcs, Lemhényi Réka, Miklauzic Bence, Pálfi György, Török Ferenc és Reich Péterrel – közösen megalapította a Katapult Film Kft.-t, amely a Madzag Filmműhely gyártócégeként vált ismertté.

Angelusz Iván producerként olyan filmek megszületésében vállalt szerepet, mint a 2003-ban készült Montecarlo!, a 2004-es Csoda Krakkóban, a 2005-ös Fehér tenyér, a 2007-es Overnight, a 2009-es Intim fejlövés, 2010-es Bibliotheque Pascal, a 2011-es Apacsok, a 2013-as Regina vagy a 2015-ös Parkoló.

Angelusz Iván mindössze 49 éves volt, amikor pénteken tragikus hirtelenséggel meghalt.

49 évesen, tragikus hirtelenséggel hunyt el Angelusz Iván (fotó: Illyés Tibor - MTI)
49 évesen, tragikus hirtelenséggel hunyt el Angelusz Iván (fotó: Illyés Tibor – MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top