Aktuális

Elcsalta az ügyvéd a rábízott asszony pénzét

A zalailövői gyámhivatal még 2005-ben rendelte az ügyvéd gondnoksága alá az asszony képviseletét. Az ezt követő hét év alatt a férfi közel 3 millió forintot nyúlt le az asszony számlájáról házfelújításra, karbantartásra hivatkozva.

Közel hárommillió forinttal rövidítette meg a zalai ügyvéd a gondnokságára bízott asszony bankszámláját. A pénz elköltését hamis számlákkal próbálta igazolni. A Zala Megyei Főügyészség tárgyalta a kirívó esetet.

Az ügyvédet 2005-ben rendelte ki a zalalövői gyámhivatal egy asszony zárgondnokának. A férfi 2012-ig látta el a bíróság által korlátozó gondokság alá is helyezett asszony képviseletét.

A vád szerint az ügyvéd megtévesztette a gyámhivatalt, mert azt állította, a gondjaira bízott asszony ingatlanjának karbantartására és egyéb ahhoz kapcsolódó kiadásokra vett fel több alkalommal 100 ezer forint körüli összegeket a nő bankszámlájáról. A munkák elvégzését fiktív számlákkal igazolta. A gondokság alatt álló asszonynak a csalással az évek során 2,7 millió forintos kárt okozott.

Az ügyvéd ellen a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség folytatólagosan elkövetett csalás, valamint hamis magánokirat felhasználása, a hamis számlákat kibocsátó társa ellen pedig szintén hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top