Aktuális

Meghalt mindenki kedvenc sütiárus nénije

Egy Facebook-bejegyzés szerint vasárnap meghalt Irénke néni, aki évek óta rendületlenül árulta pogácsáit és süteményeit a Nyugati pályaudvar előtt. A 86 éves idős asszony így egészítette ki nyugdíját. Mindennap sütött, Veresegyházról felvonatozott a fővárosba, és egész nap az utcán árulta a finomabbnál finomabb házi sütiket.

Irénke néni valójában a Facebookon vált ismertté, ugyanis még 2013-ban egy vásárlója a közösségi oldalon osztotta meg történetét, és arra kért mindenkit, vásároljanak a néni mennyei süteményeiből. Az akkori bejegyzés több mint 19 ezer megosztást kapott. 2015-ben aztán még többen ismerték meg Irénke néni nevét, a NAV állítólag 3 millió forintra büntette nem szabályszerű árusítás miatt. A nénit akkor a nullker.hu is megkereste, kiderült, rosszindulatú álhír az egész, amit valószínűleg egy rosszakarója terjesztett.

És most ismét a Facebookra került fel a gyászhír, melyet egy Irénke nénit személyesen ismerő posztoló osztott meg. A néni nem süt többé, és nem árulja sütijeit a Nyugatinál. Vasárnap egy mécses égett azon a helyen, ahová mindig lepakolt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top