Aktuális

Calicivírus fertőzi az egyik miskolci kórház betegeit

Calicivírus fertőzött meg 29 embert, köztük betegeket és dolgozókat is a miskolci Szent Ferenc Kórházban. A hányással, hasmenéssel járó vírus az intézmény vezetője szerint gyakori vendég a kórházakban.

Rövid lappangási időt követően gyorsan terjed a calicivírus, amely a legyengült szervezetű emberekre különösen veszélyes lehet. A kórházakban viszonylag gyakran előforduló vírus a miskolci intézmény vezetője szerint csak ebben a kórházban évente legalább kétszer okoz fertőzést, legutóbb egy héttel ezelőtt.

Ráadásul nehéz ellene nehéz védekezni, hiszen védőoltás és gyógyszer sincs, amellyel kivédhető lenne járvány. A kórházi fertőzés máris 29 megbetegedést okozott, és nemcsak az ápoltakat támadta meg, a dolgozókat sem kímélte. Eleinte ételfertőzésre gyanakodtak, de mivel más kórházakba is szállítanak ebédet a Szent Ferencből, és máshol nem ütötte fel a fejét a vírus, így ezt a lehetőséget kizárták.

Az intézményben átmenetileg a látogatást is felfüggesztették, csak az épületen kívül vagy a kórház előterében találkozhatnak hozzátartozóikkal a betegek. És egyelőre új pácienseket sem vesznek föl. A zárlatot egészen addig tartják érvénybe, amíg valamennyi calicivírussal fertőzött beteg és dolgozó meg nem gyógyul, és legalább 72 órán át tünetmentessé nem válik – hangzott el az RTL Klub Híradójában.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top