Aktuális

Összevissza szurkálta 27 évvel fiatalabb szeretőjét egy győri férfi

A nő utoljára akart találkozni a férfival, aki elővette a kését, és közölte, ha az övé nem lesz, akkor senkié.

Még tavasszal történt a késelés, mely után a 31 éves nőt csak az életmentő műtét tartotta életben és várhatóan maradandó károsodás alakul ki nála.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség vádirata szerint a nő és az 58 éves férfi 2014 decemberétől  folytattak házasságon kívüli szerelmi viszonyt. Később szakítottak, mert a nő házassága rendeződni látszott.

Még egy utolsó találkozó

2016 márciusában a vádlott és felesége kérésére búcsútalálkozásra került sor a tettes és a sértett között. A búcsúzás helyszínén – mely korábbi találkozásaiknak is helyszíne volt – a sértett közölte, hogy találkozásuk valóban az utolsó lesz, mert új barátja van. Míg mindketten vetkőztek, a vádlott az egyik szekrényből elővett egy 12 centi pengehosszúságú szarvasagancs nyelű kést azért, hogy azt majd az ágyneműbe rejti és ijesztéssel, sérülés okozásával próbálja majd elérni, hogy a sértett ne találkozzon új barátjával.

A nő azonban meglátta a kést, erre az elkövető mellbe szúrta. A sértett megdöbbenésében azt kérdezte, hogy “Mit csinálsz, ki akarsz nyírni?”, mire a vádlott azt felelte, neki már mindegy, ha az övé nem lehet a sértett, másé se legyen, majd többször hasba és mellkason szúrta őt.

Bár a nő menekülni próbált, a férfi követte és tovább szurkálta őt, valamint egy fa gitárral többször a fejére sújtott. Mikor a sértett a társasház utcai kapujához eljutott, az elkövető – a menekülést megakadályozandó – a sértett kilincset fogó karjába döfte a tőrkést. Az erősen legyengült sértett segítségért könyörgött és vizet kért, majd amíg az elkövető visszament vízért a lakásba, kinyitotta a bejárati ajtót és az utcán egy nyitott autóba menekült.

14 szúrás, rengeteg vágás

A kórházban életmentő műtétet hajtottak végre a nőn, akinek törzsén, mellkasán, felkarjain tizennégy szúrt, metszett sérülést ejtett az elkövető. Emellett meg nem határozható számban sérültek a sértett kezei és ujjai is, bal karjának nyújtóinai át lettek vágva. A hasüregi szúrások több belső szervet sértettek, valamint légmell kialakulásához vezettek. A sérülések gyógytartama három hónap, azokból maradandó károsodás kialakulása várható – véli az ügyészség.

Az ügyészség az elkövetővel szemben emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top