Aktuális

10 mondat, amitől azonnal kiborulnak a kamaszok

Azt mondják, a kisgyerekek azért annyira szépek és cukik, hogy mikor kamaszok lesznek, ne nyírjuk ki őket. Jó, ez kicsit nyilván túlzás, de lássuk be, van némi valóságalapja. Mert időnként a kamasz olyan kiborító, annyira idegesítő, hogy csak úgy viszket az ember tenyere, sőt olykor eszünkbe jut az a bizonyos vízzel teli kanál is.

Persze mint minden éremnek, ennek is két oldala van: egy kamasz számára a szülő is totál kiborító. Olykor kifejezetten lehetetlen vele együtt élni. Például mert kérdez, és mond dolgokat, amiktől egy normális kamasz hátán feláll a szőr, megremeg a frissen kialakult giga, felszalad a szemöldök. Hogy a viták elkerülése végett, vagy egy kis ihletgyűjtésként olvasod ezeket a sorokat, az talán mindegy is. Íme, jöjjön tíz, kamaszfejjel őrjítően bosszantó és kiborító szülői mondat.

10 mondat, amitől azonnal kiborulnak a kamaszok

1. Tanultál?

Minden kamasz álma, hogy a szülő száját elhagyja ez a mondat. Főleg azért, mert elkötelezetten, felnőtteket meghazudtoló felelősséggel rajonganak a tanulásért. Meg hát nyilvánvaló, hogy a mai világban csakis az érvényesülhet, aki kamaszként is csupa ötöst hozott haza a suliból. És hát persze, tanul ő mindennap. Például társas kapcsolatokról, a bonyolult emberi lélekről, a világ működéséről.

2. És mi van a suliban?

Öööö, tantermek? Szék és asztal? Méla unalom, máskor meg egész érdekes kis órák? Ez az a kérdés, amire a válasz általában az egy kissé lebiggyesztett szájjal, hogy semmi… És a többi néma csend. Jó, ha belegondolunk, tényleg eléggé hervasztó egy kérdés, nem? Olyan, mintha nekem tennék fel, hogy na, és mi van az irodában? Melyik részét fejtsem ki?

10 mondat, amitől azonnal kiborulnak a kamaszok

3. Engem nem érdekel, hogy mit csinál más gyerek!

Pedig dehogyisnem. Az például máris egészen érdekes, ha a másik gyerek kiváló tanuló, aki a tanulás mellett még arra is tud időt szakítani, hogy heti kétszer egy idősek otthonában önkénteskedjen, hétvégén meg aranyérmet szerez a kerületi dzsúdóbajnokságon, és persze bármikor örömmel vigyáz a kistestvérére. Bezzeg az a kamasz, aki a miénk, és aki éppen nem úgy teljesített, ahogy elvártuk, az nem.

4. Én előre megmondtam!

Igen, anya-apa előre megmondja. Nem is egyszer. A kamasz meg kamasz, megy a maga feje után. Pont mint egykor anya és apa. Persze, időnként emiatt bajba keveredik, és olyankor kellene neki némi támogatás, de inkább nem is kér, mert ha megteszi, tutira megkapja a fenti mondatot. Attól meg valahogy nem érzi támogatva magát. Nem is értem, miért…

10 mondat, amitől azonnal kiborulnak a kamaszok

5. Azt hogy kell csinálni a gépen/mobilon, hogy…?

Hú, amikor a digitális bennszülöttnek nagy jóakarattal sem nevezhető szülők nekiállnak belekontárkodni a mai technológiába, az néha iszonyat ciki. Főleg, hogy gyakran a kamasztól várják a megoldást. Aki alkalomadtán még segíteni is próbál, de mikor olyan számára teljesen természetes kifejezéseket használ, hogy mondjuk taggelés, snappelés, direktben küldés, májsztorizás, féjsztájm, akkor a szülő csak nézz rá bociszemekkel. És ha már százszor elmagyarázta, hogyan kell privit küldeni a Facebookon, de a szülő százegyedjére is rákérdez, akkor érthető a kissé jojózó szempár.

6. Rendet raktál már?

Kamasz meg a rend – két ellentétes fogalom. Mert hát mit is jelent a rend? Definiáltuk ezt rendesen a gyereknek? Ha azt, hogy tudod, mi hol található, akkor akár a ruhahegyektől szabdalt szoba is tekinthető rendesnek. Ha meg az, hogy minden ruha gondosan hajtogatva pihen a szekrény mélyén, az íróasztal tetején van annyi hely, hogy bármikor leülhessen leckét írni – haha! -, és a napsugár átsiklik a padlón a szoba másik végéig, akkor azt valójában úgy hívjuk: utópia.

10 mondat, amitől azonnal kiborulnak a kamaszok

7. Majd akkor kérj valamit, amikor te is megcsinálod, amit én kérek!

Jobb is, ha megtanulja a gyerek, hogy minden adok-kapok alapon működik. Nincs kecmec, csak úgy nem teszünk senkiért semmit, nem nézünk el dolgokat, és kész. Üzlet ám a gyerek-szülő kapcsolat is, ez van, az életre nevellek, édes gyerekem! Tudod, szeretlek, de…

8. Jó, majd én beszélek azzal a tanárral!

Az biztos segíteni fog, ha a szülő próbálja meg megoldani a gyereke helyett az iskolai helyzeteket. Nem égő egy másodpercig sem, hogy anya bemegy balhézni a fizika tanárhoz, aki ráadásul már az év elején kifejtette, hogy aki a szülőt küldi be intézkedni, annak nehezebb lesz jó jegyet szereznie. És nem, nem kell figyelembe venni, hogy a kamasz mindez ellen serényen tiltakozik, mert szeretné magát megvédeni a saját eszközeivel, egy olyan közegben, amit ő ismer jobban.

9. Ugyan már, majd jön egy másik!

Na, ez pont az az idegeket teljesen felborzoló válasz egy szakítás után! Mert hát egy kamasz szerelme csak annyira komoly, hogy bármikor behelyettesíthető valaki mással a tárgya, nem? Mondjuk, érdekes lenne kipróbálni, hogy esne egy szülőnek ugyanez a mondat, ha mondjuk épp ő lenne egy szakítás – válás – után.

10 mondat, amitől azonnal kiborulnak a kamaszok

10. Te most tényleg vele jársz? Nem hozzád való!

És igen, amikor jön egy másik, akkor meg kb. 99%, hogy elhangzik ez is! Jó, hát örülünk, hogy van neki valakije, de miért pont ő? Hát hány fülbevalója van már? Miért így vágatja a haját, és miért ilyen színű? Nem tudja felhúzni a nadrágját rendesen, hogy állandóan kilóg az alsója? Mivel foglalkoznak a szülei? Jobb lenne, ha szakítana vele.

És most ássatok le az emléktárba: melyiket hallottátok ti is kamaszkorotokban? És volt már olyan, amit ti alkalmaztatok szülőként?

Még több cikk kamaszokról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top