Aktuális

50 éven át tangóztak együtt – ma már csak a táncot szeretik, egymást nem

Maria Nieves és Juan Carlos Copes története egyenlő a modern tangó történetével, ugyanakkor több is annál. A közel fél évszázadon át együtt táncoló pár sztorija egyben egy szomorú szerelmes történet is, melyben valaki boldog lesz, valaki pedig idős korára egyedül marad a szerelme és a tánca nélkül.

Maria sosem tanult táncolni. Amikor a mélyszegénységben felnövő lány először hallotta a tangó muzsikát otthon a konyhában, miközben édesanyja főzött, azonnal táncra perdült a keze ügyében lévő seprűvel, és egyszerűen érezte, hogy a vérében vannak a mozdulatok. Mindezt csillogó szemekkel meséli nyolcvanhárom évesen, a világ egyik legelismertebb táncosaként a róla és híres táncpartneréről, Juan Carlos Copesről szóló dokumentumfilmben, Az utolsó tangónkban, és az őszintesége láttán szem nem marad szárazon.

German Kral rendező azzal a szándékkal vágott bele Maria és Juan történetének megfilmesítésébe, hogy általuk mutassa be a modern tangó születését és népszerűvé válását a XX. század második felében Argentínában és a világon, ám időközben rájött, hogy valami sokkal érdekesebbet talált: egy tragikus és megrázó szerelmi történetet, ami megmutatja, hogy mi lesz egy munkakapcsolatból, ha véget ér a szerelem.

Hogyan lesz egy történetből kettő?

Juan és Maria a negyvenes évek végén találkoztak először egy Buenos Aires-i táncházban. A fiú 17 éves volt, a lány 14. A fiú jóképű volt, és minden nő odáig volt érte, a lány csinos volt ugyan, de szegény, mint a templom egere, és kopott cipőben, a mindennapi munkaruhájában, szégyenlősen üldögélt az egyik padon. A nővérével érkezett, és ő maga nem állt be táncolni, csak azután, hogy a fiú egy napon odament hozzá, és felkérte. Juan azonnal érezte, hogy kettejüket egymásnak teremtették, és Maria mozgása tökéletesen passzol az övéhez. Áradt a testéből a tangó és a szenvedély, és kettejük tánca közel ötven éven át tartott. Maria azonban nem annyira a tánc miatt járt vissza a klubba, hanem a fiú miatt, aki magabiztosságával azonnal lenyűgözte a tizennégy éves lányt.

Nem kellett sok időnek eltelnie, hogy a fiú megkérdezze tőle, hogy járna-e vele, és a válasz felől nem lehettek kétségei. Ez volt az a pont, ameddig kettejük története megegyezik, innentől kezdve azonban attól függően alakulna a mese, hogy melyikük szájából halljuk a sztorit. Ha Juant hallgatjuk, akkor egy lenyűgöző karrierút tárul fel előttünk két emberről, akik a semmiből jöttek, meghódították a világ színpadait, és meggazdagodtak, ám ha Maria verziója érdekel, akkor egy életen át az első szerelme után ácsingózó nő történetét kapjuk meg, sok reménnyel és annál is több csalódással, melynek végén happy end helyett magány és megbánás vár. Az utolsó tangónk című filmben az a jó, hogy mindkét történetet egyszerre megadja nekünk.

Nem a siker és a csillogás érdekes, hanem ami mögötte van

Bár a műfaja dokumentumfilm, Az utolsó tangónk jóval több beszélő fejeknél. Már az rengeteget elárul a főhőseiről, hogy ötvenévnyi közös múlt után egyszer sem állnak együtt a kamerák elé, és az interjúikat külön-külön adják. A rendező egyik nagy húzása, hogy többnyire nem ő maga beszélteti az alanyait, hanem fiatal és tehetséges tangótáncosok hallgatják a nagy öregek élménybeszámolóit, akik aztán a kamerák előtt vissza is adják nekünk a történeteket eljátszva és tánckoreográfiába foglalva. Ezek a jelenetek lehetnének borzasztó giccsesek és mesterkéltek is, de valahogy sikerül elérni, hogy szorosan kapcsolódjanak a filmhez, és inkább segítsék, mintsem hátráltassák a megértést.

Jelenet a filmből (Fotó: Vertigo Media)
Jelenet a filmből (Fotó: Vertigo Media)

Az interjúk és az általuk eltáncolt jelenetek váltakoznak az archív felvételek képeivel, és ebből a három részből áll össze Az utolsó tangónk drámai hatása, ami meglepően szívbemarkoló. A rendező ellenáll a kísértésnek, hogy nagyszabású Broadway-show-kat vagy a világ körüli turné képeit mutogassa nekünk, pedig Mariának és Juannak bőven volt része sikerben és csillogásban, őt azonban az érdekli, ami a látszat fala mögött húzódott meg. Hogy

voltak olyan évek a karrierjükben, amikor úgy léptek színpadra, hogy a színfalak mögött még csak szóba sem álltak egymással.

Amikor már semmi más nem tartotta össze őket, csak a tangó imádata és a táncpartner felé irányuló szakmai hűség és becsület. Ám eljött az idő, amikor már ez is kevés volt.

Egy élet mulasztása

Érdekes látni, hogy Maria és Juan mennyire másképp nyilatkozik. Míg a férfi ridegen, szinte csak a szakmai eredményekre koncentrálva mesél, addig Maria mély szenvedéllyel beszél, az éppen akkor átélt érzelmeit kiemelve. Mivel kettejük közül ő az őszintébb, így egy idő után nyilvánvalóvá válik, hogy bár Az utolsó tangónk egy táncpáros története, igazából Maria csillogásba rejtett tragédiájának meséjét mondják el nekünk. Egy lányét, aki annyira szerelmes volt ifjúkori párjába, hogy még azt is elnézte neki, hogy a férfi egy idő után lépten-nyomon megcsalta őt más csinos táncosnőkkel, a lelkiismeret-furdalás legkisebb jele nélkül. Amikor Juant kérdezik erről, a dolgot elintézi annyival, hogy szerinte természetes, hogy egy huszonéves férfit az ösztönei hajtanak.

Egy idő után Maria nem volt hajlandó mindezt elnézni neki, és megpróbált új kapcsolatot kezdeni egy másik férfival, de ekkor Juan újra megjelent, hogy visszahódítsa. Persze csak azért, hogy miután újra az övé lett, ismét eltaszítsa magától.

Juan Carlos Copes
Juan Carlos Copes (Fotó: Vertigo Media)

A film egyik legmeghatóbb részében Maria arról mesél, hogyan élte meg azt, hogy ugyan mindennél jobban vágyott egy gyerekre és a normálisnak mondott családi életre, ezt Juan mellett sosem kaphatta meg, sőt azt kellett átélnie, hogy a férfinak más nő szül gyereket, és más nőt vesz feleségül.

Ma, sok évtizeddel később a férfi túl van több házasságon, már felnőtt gyermekei vannak, míg a nő magányosan él, gyakran visszagondolva arra, hogy hol rontotta el. Nemcsak azt bánja borzasztóan, hogy sok évig várt egy olyan férfira, aki ezt nem érdemelte meg, hanem azt is, hogy a tánc sokáig fontosabbnak tűnt neki a gyerekvállalásnál. Túl sokáig. Hiába aratott óriási sikereket a nagyvilág színpadain, hiába élt királynői gazdagságban, és hiába adott meg mindent édesanyjának és testvéreinek, az élete sohasem lehetett teljes. És ő nagyon is tisztában van ezzel.

Árulás szerelemben és tangóban

Az utolsó tangónk egy nagy szerelem ígéretének története, ami sohasem következett be, de mindig ott volt az árnyéka, jelezve, hogy bármikor eljöhet. Egy kimondatlan ígéret, ami az egyik félnek szomorúságot, míg a másiknak sikeres életet hozott.

Maria Nieves és Juan Carlos Copes (Fotó: Vertigo Media)
Maria Nieves és Juan Carlos Copes (Fotó: Vertigo Media)

A film izgalmas archív videókban mutatja be azt az időszakot, amikor ők ketten viharosan rossz kapcsolatban voltak, a színpadra lépve mégsem szűnt meg köztük a lenyűgöző összhang. Csak a szenvedélyt ekkor nem a szerelem, hanem az egymás iránt érzett gyűlölet táplálta bennük. Annyira ragaszkodtak a tangóhoz és az általuk felépített image-hez, hogy bárhogy is éreztek egymás iránt, a táncot sosem hagyták cserben. Egészen a kilencvenes évek végére tehető Japán turnéig, amin Juan bejelentette Mariának, hogy köztük ezzel vége. Nemcsak a szerelemben, hanem a táncban is. Maria az érzelmi árulást még meg tudta bocsátani, de a szakmait soha. Nemcsak a szerelemben, de a tangóban is elárulták őt.

További izgalmas történetek a múltból

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top