Aktuális

Teréz körúti robbantás: nyomon van a rendőrség

Úgy tűnik, már tudja a rendőrség, milyen típusú távirányítóval aktiválhatták azt a szöges bombát, amivel szombaton egy eddig ismeretlen merénylő megsebesített két rendőrt.

Egy bizonyos cég által forgalmazott távirányító miatt járják most az országot a rendőrök, akik azokat keresik fel, akik ilyet vásároltak a közelmúltban a vállalkozástól, ugyanis az összehozható a Teréz körúti robbantással. A hvg.hu úgy tudja, csütörtökön azért kerestek meg embereket a Készenléti Rendőrségtől, mert ellenőrizni szeretnék azokat a távirányító-vevő modulokat, amiket korábban az internetről vásároltak. A rendőrök egy hosszú listából dolgoztak, amit a távirányítót forgalmazó cégtől szerezhettek.

A szóban forgó termék egy mezei távirányító, amit leginkább garázs- és kapunyitóként szoktak használni.

 A Teréz körúti robbantás megsérült rendőrök állapota folyamatosan javul, már a rendőrnőt is kiengedték az intenzív osztályról. Jelenleg sem a rendőr, sem a rendőrnő nem emlékszik semmire a történtekből. A Honvédkórházban lábadoznak, 24 órás védőőrizet mellett.

Olvass még a Teréz körúti robbantásról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top