Aktuális

Áll a bál: hidzsábban kell sakkozniuk a nőknek az iráni vébén

Bizony áll a bál, mert csütörtökön kiderült, a következő sakkvilágbajnokságot Iránban rendezik. Márpedig ott a helyi szokásoknak megfelelően a nők hidzsábot viselnek. És ha a versenyzők ezt visszautasítják, le is tartóztathatják érte őket. Sokan máris az fontolgatják, inkább el sem indulnak a versenyen.

Minden női versenyzőnek hidzsábot kellene viselnie a sakkpartik közben. Ha pedig ezt elutasítják, akár le is tartóztathatják őket a helyi törvények értelmében. A 64 versenyző közül máris többen azt fontolgatják, inkább el sem indulnak a sakkvilágbajnokságon. Úgy gondolják, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) nem tartja tiszteletben a nők alapvető jogait.

Nazi Paikidze amerikai bajnok például azt nyilatkozta, számára elfogadhatatlan a döntés, és biztosan távol marad a versenytől, ha a FIDE nem talál más megoldást. Carla Heredia, ecuadori nagymester és több más versenyző is egyetért az amerikai sakkozónővel. De nemcsak a nők lázadnak a döntés ellen, Nigel Short egykori brit nagymester először vett volna részt női sakkvilágbajnokságon, de így ő is inkább távol marad a versenytől.

Kiáll a döntés mellett ugyanakkor a FIDE női bizottságának magyar elnöke, az egykori világelső-nagymester Polgár Zsuzsa, aki úgy gondolja, a sportolóknak “tisztelniük kellene a kulturális különbségeket”írja a 444.hu.

Tiltakoznak a hidzsáb viselése ellen a sakkvilágbajnokság versenyzőnői

Áll a bál: hidzsábban kell sakkoznia minden nőnek az iráni vébén

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top