Aktuális

Két éven át zaklatta a magyar színészt egy elborult agyú nő

Az elvetemült rajongó egész egyszerűen nem volt képes tudomásul venni, hogy imádata tárgyának esze ágában sincs közelebbről megismerkedni vele.

Egy fiatal nő 2014 tavaszán egy internetes oldalon felfigyelt egy budapesti színészre. Ettől kezdve rendszeresen megjelent azokon a színházi előadásokon és rendezvényeken, ahol a színész fellépett, és internetes oldalakon nyomon követte a pályafutását. Mivel beleszeretett, úgy döntött, személyesen is megismerkedik vele. És ezt nem épp diszkréten csinálta.

Otthonában is zaklatta a magyar színészt egy elborult agyú nő

Áprilistól júniusig naponta mintegy 40-50, egyre személyesebbé váló üzenetet helyezett el a művész rajongói oldalán, amit a sértett egy idő után megelégelt és letiltotta őt. A bekattant nő ekkor postai leveleket, képeslapokat kezdett küldözgetni, a színházba és a színész e-mailcímére több mint 200 levelet írt. 

A színész kollégáinak is több levelet küldött, hogy kapcsolatba kerülhessen imádata tárgyával, de kiderítette azt is, hogy ki szervezi a fellépéseit, és őt is üzenetekkel árasztotta el.

Ennyivel azonban nem érte be, többször megjelent a színházban, hogy a művésszel találkozzon. Sőt, még a színész lakcímét is kiderítette, és ott is felkereste, háborgatta a férfit.

A nő ámokfutása mintegy két éven át tartott. A Gödöllői Járási Ügyészség most zaklatás vétségével vádolja őt.

ugyeszseg.hu

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top