Aktuális

Félelemkeltés helyett felelősségvállalást! – egy blogger gondolatai a New York-i robbantás kapcsán

Az amerikai Danah Boyd Manhattanben él, egészen pontosan Chelsea-ben, a 27. utcán, abban a háztömbben, ahol a szeptember 17-én történt robbanás után a második, fel nem robbant szerkezetet megtalálták. A szociológus végzettségű nő hosszú blogposztban hívta fel a figyelmet arra, hogy a média hatékonyan járul hozzá ahhoz, hogy a terroristák elérjék a céljukat.

A nő azzal kezdi gondolatait, hogy milyen nyomasztó látni, ahogy a tévés tudósítások és az újságcikkek a kezdeti információszolgáltatástól a félelem gerjesztése felé mozdulnak, vagyis pontosan azt a reakciót adják, amitől a terrortámadások hatásosakká válnak.

Boyd otthonában tartózkodott múlt szombat este, és miután hallotta a robbanást, telefonja azonnal pittyegni kezdett, ahogy egyre több és több ismerős érdeklődött, hogy megúszta-e az esetet. Néhányuknak válaszolt aztán kikapcsolta a telefonját. Amikor másnap felébredt, a környéket fekete zakós emberek szállták meg, az üzenetek pedig egyre csak érkeztek, mivel ismerősei tudták, hogy a környéken lakik, és közülük sokan féltek, hogy mi történhet még. Boyd és párja igyekeztek elhessegetni az aggályokat, és arra próbáltak koncentrálni, hogyan tudnának minél hamarabb visszatérni hétköznapi életükhöz, illetve hogyan tudnak kijutni a hermetikusan lezárt környékről.

Munkában a New York-i rendőrség a szombati robbantás után
Munkában a New York-i rendőrség a szombati robbantás után

Eddigre azonban már megvolt a robbantás gyanúsítottja, az amerikai média pedig turbó fokozatba kapcsolt. Boydnál ekkor tört el valami.

“Az a legrosszabb abban, ha valakinek statisztikai végzettsége is van, hogy nehéz úgy hallgatni mások félelmeit, hogy ne próbáljuk azonnal kontextusba helyezni őket” – írja Boyd a Medium.comon elérhető blogján. “Közel száz ember hal meg mindennap az Egyesült Államokban autóbalesetben. Ez évente közel 34 ezer haláleset. Mindennap ezrek sérülnek meg autók miatt. Az autók megrémisztenek. És bárki, aki azt mondja, hogy egy autóbalesetet el tudunk kerülni, hülyeséget beszél, mivel a legtöbb autóbalesetből következő sérülést a vétlen fél szenvedi el.”

A legrosszabb abban, ha valaki társadalomtudományokkal foglalkozik, az, hogy megérti, honnan fakadnak az emberek félelmei, és hogy milyen hatással vannak ezek a félelmek egy társadalom jólétére – fogalmazott Boyd.

“És ezért vagyok dühös, mert éppen ez az, ahol a hatalom és az emberek irányítása tetten érhető” – írta a nő.

Boyd rámutat, hogy a hagyományos médiának van ráhatása arra, hogy mi jelenik meg és mi nem. Ennyiben különbözik a közösségi médiától, amely a tömegek félelmeit és szorongásait vetíti ki. “És mégis, a hírcsatornák időről időre bebizonyítják, hogy milyen felelőtlenek, hogy kizárólag a figyelem- és pénzéhség motiválja őket, amit akkor elégíthetnek ki, ha az emberek félelmeire játszanak rá, ahelyett a morális felelősség helyett, amely arra késztetné őket, hogy segítsenek megnyugtatni a tömegeket.

“Mindannyian hozzájárulunk a gyűlölet kultúrájához” – zárja gondolatait Boyd. “Amikor a New Yorkban és New Jersey-ben történt eseményekből látványosságot csinálunk, arra bátorítjuk a médiát, hogy minél többet írjanak arról, hogy az emberek mennyire félnek. Amikor pedig elolvassuk a történeteket, amik arról szólnak, hogy a tettes egy hétköznapi ember volt, akivel valami történt, akkor feljogosítjuk a hírmédiát a félelemkeltésre. Amikor pedig a média elkezdi a félelemkeltést, akkor válik a választási ciklusunk reality show-vá és onnantól válik elképzelhetővé, hogy a jelöltek gyűlöletkeltő frázisokat puffogtassanak a közönség szórakoztatására. Itt az ideje, hogy másokat okoljunk azért, ami történik, és itt az ideje, hogy elkezdjünk felelősséget vállalni!”

További cikkek a New York-i robbantásról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top