Aktuális

Vigyázz! A te tízezresedet is elnyelheti a BKK automatája – BKK: ezért nem nyelte el

A pórul járt utast nem kártalanítja a BKK. Tanulj az esetből, és inkább ne fizess húszezressel az automatánál, ha nem muszáj! A BKK közleményével frissítve.

Húszezressel fizetett egy nő a Lehet téri BKK automatánál a 9500 forintos bérletéért, ám a gép csak egy ötszázast adott vissza, a fennmaradó tízezer forintot elnyelte. A nő rögtön jelezte a történteket az ügyfélszolgálaton, ahol felvették az adatait, majd a vonal megszakadt – számolt be az ATV.

Ezek után levelet írt a BKK-nak, amire 28 nappal később kapott választ. Azt írták, hogy a rendszer szerint tízezressel fizetett, amiből rendben vissza is kapta az ötszázast, így nincs lehetőségük kártalanítani őt. Még úgy sem, hogy nem vonták kétségbe az igazát. Leszögezték azt is, hogy bár az  automaták az összes érvényben lévő fizetőeszközt elfogadják, a visszaadást az ügyfelek védelmében úgy szabályozták, hogy húszezressel csak akkor lehet fizetni, ha 15.005 forint vagy ennél magasabb összegű a termékek ára.

Ez ugyan nem volt kiírva az automatán, ám a BKK azt állítja, már dolgoznak azon, hogy minden automatán feltüntessék az információt.

A nő a Budapesti Békéltető Testülethez fordult, ahol megtudta, hogy sokakat ért hasonló módon kár a BKK automatáinál.

BKK-közlemény: Nem károsította meg automatából bérletet 

Több hivatalos dokumentum, egyebek mellett az automaták informatikai felügyeleti rendszerének jelentése is azt bizonyítja: nem húszezres, hanem tízezres bankjeggyel fizetett az az utas, aki augusztus 14-én a Lehel téren 9500 forintos bérletet vásárolt. Az automata memóriájából kinyert tranzakciós adatokból látható, hogy a vásárlás tízezer forintos bankjeggyel történt, a visszaadott bankjegy pedig egy ötszáz forintos volt. A lefolytatott vizsgálat alapján nemcsak ez a jelentés, de más, rendelkezésre álló dokumentumok is a BKK álláspontját támasztják alá. Hozzátesszük: augusztus 14-én a Lehel téri automaták egyikénél sem fizettek húszezer forintos bankjeggyel.

A BKK teljes automatahálózatán havonta közel 1,3 millió tranzakció történik; az új hálózat 2014. márciusi elindulása óta nem fordult még elő, hogy a bankjegyfelismerő rendszer tévesztett, meghibásodott volna. A fent leírtak alapján most sem ez történt. A kérdéses automatában a nap végén nem volt többlet pénz, és az automaták gyártója is megerősítette az automata helyes működését. Erről a szakvéleményük is a BKK rendelkezésére áll.

A BKK jegy- és bérletautomatáinak visszaadási szabályai azt a célt szolgálják, hogy az automaták minden nap 0-24 óra között elérhetőek legyenek, és készpénzes fizetéskor – ha az utas nem pontos összeget dob be – mindig vissza tudjanak adni. Ezért a visszaadási szabályok szerint az automatákban tízezer forintos címlettel csak akkor lehetséges fizetni, ha a megvásárolni kívánt jegyek, bérletek értéke 5005 forint vagy magasabb összegű; húszezer forintos címlettel csak akkor lehetséges fizetni, ha a megvásárolni kívánt jegyek, bérletek értéke 15005 forint vagy magasabb összegű; az automaták egy vásárlási folyamat során legfeljebb 35 darab érmét és 15 darab bankjegyet tudnak elfogadni.

Tehát az utas nem tudott volna húszezer forintos bankjeggyel fizetni a 9500 forintos bérletért, azt a bankjegyet az automata azonnal visszaadta volna. Erről a szabályról egyébként készpénzfizetéses vásárlás esetén az automata tájékoztatja is a vásárlót: szürke, inaktív piktogram jelzi, hogy milyen címletet nem fogad el. A visszaadási szabály az utasok érdekeit szolgálja, ezáltal ugyanis az automatában mindig van elegendő bankjegyállomány ahhoz, hogy ne fogyjon ki a papírpénz, szükség esetén vissza tudjon adni. Ha az automatából kifogy a bankjegy, azon a további feltöltésig nem lehetséges papírpénzzel fizetni. (Ez az állapot ritkán áll fenn, ugyanis az automaták informatikai távfelügyeletbe vannak kötve, ennek köszönhetően az üzemeltető azonnal látja, ha bármelyikből kifogyóban lennének a bankjegyek, és ilyen esetben azonnal intézkedik a feltöltésről.) A visszaadási szabályokat a BKK folyamatosan felülvizsgálja a vásárlási szokások figyelembe vételével. Felhívjuk az utasok figyelmét arra is, hogy bankkártyás fizetés esetén a fenti probléma elő sem fordulhat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top