Aktuális

40 kést operáltak ki egy 42 éves férfi gyomrából

Az indiai férfi alhasi panaszokkal ment kórházba, ahol tumor gyanújával operálták meg. Még a sokat látott orvosokat is meglepte, amit a testében találtak.

“Húszéves pályafutásom alatt még nem láttam hasonlót” – mondja annak az ötfős sebészcsapatnak az egyik tagja, akik a napokban operálták a 42 éves gurdaspuri férfit, Jarnail Singhet. A középkorú indiai férfi azután került kórházba, hogy háziorvosánál hasi fájdalomra és emésztési nehézségekre panaszkodott.

40 kést operáltak ki egy 42 éves férfi gyomrából

“Azt gyanítottuk, hogy a tünetekért egy, az emésztőrendszert érintő tumor a felelős, de a műtétet megelőző vizsgálatok során kiderült, a panaszokat valami egészen más okozza. Még életemben nem láttam ilyet” – tette hozzá dr. Jitinder Malhotra, majd elárulta, páciensük gyomrából ezt követően több mint 40 kést és bicskát operálták ki.

40 kést operáltak ki egy 42 éves férfi gyomrából

“A beteg később elmondta, hogy az utóbbi két hónapban kapott rá a »késevésre«, mert nagyon megszerette az ízüket.” A sebész elmondta, a késkollekciót végül egy ötórás műtét végén sikerült teljes egészében eltávolítani a férfi gyomrából, aki az operációt követően jól van és néhány nap múlva haza is mehet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top