Aktuális

Szeptembertől nem lesz elég tanár

Hiába várnak a szakgimnáziumok arra a jogszabályra, amely eldönti majd a mérnök tanárok és a fizika- és kémiatanárok sorsát. Így aztán nehéz tervezni a szeptemberi iskolakezdést, ami mindjárt itt van.

Magasabb óraszámban kell a szakmai tárgyakat oktatniuk szeptembertől a szakgimnáziumoknak, és ehhez egyelőre nincs elég mérnök tanár, ugyanakkor a fizika- és kémiatanárok állása viszont megszűnik. Egy jogszabály dönt erről, ennek a közlönybeli megjelenésére várnak az érintett intézményvezetők és pedagógusok. Ebből derül ki a közismereti és szakmai tantárgyak óraszáma is. A kerettanterv szerint emelkedni fog a szakmai tárgyak óraszáma a szakgimnáziumokban, azt viszont nem tudja senki, hogy pontosan mennyivel, mert annak is abban a jogszabályban kellene megjelennie, amelyre egyelőre csak várnak.

Egy biztos: szeptembertől az eddigi szakközépiskolákból szakgimnáziumok (vagyis szakmát adó gimnáziumok), a szakiskolákból pedig szakközépiskolák lesznek. A szakiskolai rendszer átalakítását indokoltnak tartja a pedagógusszakma, de az átszervezést a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint egy évvel el kellene halasztani.

Szeptembertől nem lesz elég tanár

A kerettanterv szerint összevonnak közismereti tárgyakat, eltűnik a fizika és a kémia, de megmarad a biológia, vagyis a szakmai tárgyak óraszáma a közismeretiek rovására emelkedik. Amíg nincs elfogadott jogszabály, addig nem tudni, hogy mi lesz a közismereti tárgyak oktatóival, megmarad-e az állásuk, vagy sem. A PSZ azt az információt kapta az Emberi Erőforrások Minisztériumától, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ szerint akkora létszámhiány van kémia- és fizikatanárból, hogy nem fognak munka nélkül maradni a szakgimnáziumokból elbocsátott pedagógusok.

A tanulóknak sem mindegy, hogy eltűnik a fizika- és kémiaórájuk, mert így szinte lehetetlen lesz olyan egyetemekre felvételizni, ahol ezek a tárgyak a felvételi követelmények, mint például az orvosi egyetemenírta meg a vs.hu.

Még több a közoktatásról: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top