Aktuális

Videó: abszurd indokkal büntetik a rendőrök a hajléktalanokat és a prostituáltakat

Az erdő szélére kidobott hűtőszekrényt, vagy épp elhagyott gumiabroncsot varrnak a budapesti és környéki rendőrök az utak szélén dolgozó szexmunkások vagy épp a hajléktalanok nyakába a rendőrök, hogy így gyűjtsék össze a számukra előírt napi büntetési kvótát.

A Roma Sajtóközpont YouTube-csatornájára még pénteken került fel az a riport, amelyből kiderül, a rendőrök sokszor teljesen abszurd indokokkal osztanak ki akár több tízezres vagy több százezer forintos büntetéseket.

A riportban nyilatkozó szexmunkások szerint azért őket vádolják a szemeteléssel, mert “kéznél vannak”, az egyiküknek azt is mondták a rendőrök, hogy számukra előírás, hogy mennyi büntetést kell egy nap kiosztaniuk, ezt pedig akár egyetlen fordulóval össze tudják szedni, ha az erdő szélén eldobált szemetet a prostituáltak “nyakába varrják”.

“Amikor megkérdezték, hogy az a matrac hogy került ide, mondtam nekik, hogy a hátamon hoztam ide” – mondta az egyik szexmunkás, akinek már 250 ezres bírsága is összegyűlt.

A Roma Sajtóközpont információ szerint hat civil szervezet kezdett most közös kampányba az értelmetlen, megtorló jellegű és pazarló szabálysértési gyakorlat megváltoztatásáért.

További cikkek prostitúcióról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top