Aktuális

Megmérgezhették a britek fiatal teniszezőnőjét

Rendőrségi vizsgálat indult a wimbledoni teniszverseny egyik fiatal teniszezőnőjének rejtélyes rosszulléte miatt. A hatóságok azt gyanítják, a 18 éves brit lányt szándékosan megmérgezték.

Gabriella Taylor a juniorok negyeddöntőjében játszott mérkőzése előtt lett rosszul. Akkor még úgy gondolták, talán egy korábbi külföldi tornán összeszedett gyomorvírus okozhatta a tüneteket. A 18 éves brit játékos nagyszerűen játszott wimbledoni teniszverseny negyeddöntőjéig, ott viszont fel kellett adni a küzdelmet, miután az első játszmát elvesztette az amerikai Kayla Day ellen.

A fiatal teniszezőnő állapota hamar romlani kezdett, négy napig intenzív osztályon kezelték. Orvosai szerint megbetegedését a leptospirózis-baktérium egy igen ritka törzse okozta, amely súlyos esetben halállal is végződhet. A baktériumot leggyakrabban patkányok terjesztik, de családja állítása szerint Gabriella nem fordult meg olyan környezetben, ahol elkaphatta a veszélyes betegséget.

A teniszezők világranglistáján 381. helyen jegyzett játékos édesanyja, lánya állapota válságos állapotát követően a rendőrséghez fordult. A Scotland Yard mérgezés gyanúja miatt indított vizsgálatot.

A rendőrség annak is utána jár, a lányt célba vehették-e sportfogadással foglalkozó szervezett bűnözői csoportok vagy a riválisai.

Szerencsére Gabriella Taylor az eset óta felépült, és ahogyan azt a közösségi oldalán is tudatta, visszatérhet a teniszpályára.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top