Aktuális

Szellemet fotózott az üres moziteremben a 3 gyerekes anyuka

A család azt mondja, szellem kislány tűnt fel a hátborzongató képen.

A 35 éves Emma Johnson csak egy szelfit szeretett volna készíteni három gyermekével az üres moziteremben – de arra egyáltalán nem számított, amit akkor látott, mikor alaposabban megszemlélte a képet.

A háttérben ugyanis egy szellem kislány alakja látszik kirajzolódni az üres moziteremben, egyesek szerint még az is látható, amint egy plüssmackót szorongat a kezében. A család amúgy a Szenilla nyomában című mesére ült be, és csak később vették észre, hogy az üres moziban valójában nem is voltak egyedül.

Szellemet fotózott az üres moziteremben a 3 gyerekes anyuka

A gyerekek állítólag annyira megijedtek a kép láttán, hogy Emmának azt kellett hazudnia, a szellemet az új Szellemirtók-film kapcsán helyezték csak oda a mozi munkatársai. Az anyukát is teljesen sokkolta a dolog, sőt azon különösen meglepődött, hogy “szellem plüssmackók is vannak”.

Szellemet fotózott az üres moziteremben a 3 gyerekes anyuka

Már csak egyetlen természetfeletti kérdés maradt: lehetséges persze, hogy tényleg kísértetről volt szó, de ha esetleg mégsem, vajon miért szórakozik egy háromgyerekes anyuka ilyesmivel?

Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top