Aktuális

Gondban a Tesco, üresek a polcok a munkaerőhiány miatt

Szűkített kínálat, készlethiány és akadozó áruházi kiszolgálás vált jellemzővé az utóbbi napokban.

Komoly problémává duzzadt a munkaerőhiány a Tesco áruházlánc gyáli országos frissáru-elosztó központjában – írja a Magyar Idők szombati számára hivatkozva a 24.hu. A cikkből kiderül, miután a Gyálon működő központi elosztó raktárban többen felmondtak, naponta ütközik problémákba az üzletlánc. Még a megrendelt termékek üzletbe szállításával is gondok vannak.

Budapesti, illetve például a kanizsai, a győri, a dunakeszi és a szegedi áruházakból jelezték, hogy nem kapnak időben árut, akadozik a raktárak feltöltése. Emiatt egyre gyakoribb, hogy a vásárlókat ürességtől kongó polcok fogadják – nyilatkozta a lapnak az egyik, neve elhallgatását kérő kereskedelmi igazgató.

A munkaerőhiány miatt a nyár végén néhány egységben úgy dönthetnek, korlátozzák majd a nyitvatartást, illetve egyes, kevésbé fogyó termékcsoportokat kivonhatnak majd a kínálatból. A Tesco Globál Áruházak Zrt. a lap megkeresésére annyit közölt, hogy a probléma átmeneti, szezonális készlethiány okozza, megoldásán folyamatosan dolgoznak.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top