Aktuális

Gyrosárus késelte meg a részeget Ferencvárosban

Csúnyán elfajult a vita a gyrosbüfé eladója és egy zárás után ki nem szolgált, ittas vendég között. Mindketten a vádlottak padján kötöttek ki.

2014. május 16-án éjszaka egy ferencvárosi gyrosbüfében a szakácsként és eladóként dolgozó, egyiptomi állampolgárságú férfi zárni készült, amikor egy másik, részeg férfi érkezett, aki gyrost akart venni. Az árus azonban közölte vele, hogy a büfé bezárt.

A férfi ekkor távozott, ám meglátta, hogy az árus egy utána következő vendéget mégis kiszolgált. Ezen felhúzta magát, visszament a büféhez, és szóváltásba keveredett az eladóval, majd benyúlt a pulton, levert onnan néhány tárgyat, majd a gyros húst a nyárssal együtt kitépte a helyéről és földhöz vágta.

Erre fel az árus felkapott egy fél méteres gyrosvágó kést, és azzal sújtott a másik férfi feje irányába, aki erre felkapta a kezét, így elsősorban az alkarját érte a vágás, de a feje is megsérült. A gyorsan érkező segítségnek köszönhetően nem került életveszélybe, de a karján súlyos, maradandó sérülések keletkeztek. 

A gyrosárus ellen életveszélyt okozó testi sertés bűntettének kísérlete miatt emeltek vádat, míg a bántalmazott férfit garázdasággal vádolják.

(ugyeszseg.hu)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top