Aktuális

Önmagán is kísérletezik majd a NASA legújabb űrhajósnője

Szerdán elindult az ISS nemzetközi űrállomás felé egy orosz Szojuz űrhajó, a fedélzetén három űrhajóssal, akik négy hónapot töltenek majd el Föld körüli pályán keringve. Köztük van Kate Rubins biológus, aki többek között az űrállomáson található baktériumokat fogja vizsgálni. A Földön fertőző betegségekkel foglalkozó kutató hatalmas sci-fi rajongó, aki még saját magán is számos vizsgálatot fog elvégezni.

Rubins az orosz Anatolij Ivanisinnel és a japán Onishi Takuyával utazik az űrállomásra, indulása előtt azonban még időt szakított rá, hogy interjút adjon a Wired magazinnak. A beszélgetésből kiderül, hogy a korábban biológusként dolgozó űrhajósnő a legsúlyosabb fertőző betegségeket tanulmányozta, többek között Kongóban, illetve a legmagasabb, biosafety 4 biztonsági szintű kutatóközpontokban.

Hatalmas sci-fi rajongó (Fotó: NASA)
Hatalmas sci-fi rajongó (Fotó: NASA)

Rubins az ISS fedélzetén a történelem során először foglalkozik majd DNS-szekvenálással, vagyis az örökítőanyag építőkockáinak számító bázispárok sorrendjének a meghatározásával. A kísérlet elsősorban azt vizsgálja majd, hogy a földi körülmények között működő módszer mennyire használható mikrogravitációban.

Emellett, mivel az űrállomás mikro-ökoszisztémája zárt rendszernek tekinthető, a kutatónő a fedélzeten található baktériumokat is meg szeretné vizsgálni. Mivel az itt található baktériumtelepek egy része már 10 éve folyamatosan az űrben van, érdekes lesz látni, hogy a súlytalanság és a kozmikus sugárzás hatására milyen változások indulnak be ezekben az organizmusokban.

Rubins elmondta, hogy korábbi munkája miatt azt gondolta, előnyben lesz az űrben, mivel a 4-es biológiai biztonsági szintű laborokban teljesen zárt “szkafanderben” dolgoznak a kutatók, azonban az űrruha közel 200 kilóval nehezebb, illetve még kevesebb szabad mozgást enged az embernek, mint a vegyvédelmi felszerelés. Egyetlen szempontból lesz előnyben: munkája során gyakran dolgozott olyan steril fülkékkel, mint amilyet az űrállomás fedélzetén is használnak majd a baktériumok vizsgálatához.

A jóval nehezebb szkafander meglepte a vegyvédelmi overálhoz szokott Rubinst (Fotó: NASA)
A jóval nehezebb szkafander meglepte a vegyvédelmi overallhoz szokott Rubinst (Fotó: NASA)

“Persze rengeteget gyakoroltam a szimulátorral, de súlytalanságban teljesen más lesz dolgozni, ezt nem is lehet rendesen szimulálni földi körülmények között” – mondta Rubins az interjú során.

A kísérletek más szempontból is próbára teszik majd a NASA és az orosz Roszkozmosz tudását, bizonyos sejtkultúrákat ugyanis fel kell juttatni az űrállomásra, azoknak pedig ki kell bírniuk a kilövéskor tapasztalható extrém gyorsulás során jelentkező erőket. Ehhez egy speciális tárolóra volt szükség, amelyet folyékony nitrogénnel lefagyasztanak, később pedig 37 fokos folyadék segítségével olvasztják ki használat előtt.

Anatolij Ivanisin és Onishi Takuya társaságában, a küldetés hivatalos fotóján (Fotó: NASA)
Anatolij Ivanisin és Onishi Takuya társaságában, a küldetés hivatalos fotóján (Fotó: NASA)

Rubins saját magán is végez majd kísérleteket, többek között ultrahangos vizsgálatokat is. Ezek közül az egyik igazán különleges: az űrhajósnőnek saját szemgolyóját kell majd ultrahangos eszköz segítségével megvizsgálnia, hogy megállapítsa, hogyan változik a szemgolyóban mérhető nyomás a mikrogravitáció hatására. Az űrben ehhez nem lesz szükség az orvosi rendelőkben alkalmazott zselére, sima víz segítségével is megoldható a vizsgálat, a vízcseppeket a szemhéjra helyezve. Miközben az egyik szemét vizsgálja, a másikkal a monitort kell majd figyelnie.

Rubins a NASA többi űrhajósához hasonlóan a Twitteren keresztül is beszámol majd a küldetéséről. Arról a Twitter-oldalról, amelyen többek között sci-fi rajongásának is hangot adott. A Wired kérdésére azt is elmondta, hogy a kedvenc sorozata a Battlestar Galactica, amelynek egyik női főszereplőjével, a Katee Sackhoff által alakított Starbuckkal tud a leginkább azonosulni.

További cikkek űrkutatásról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top