Aktuális

Van kocsid? Budapesten már nem divat

Hat év alatt 9 százalékkal csökkent az autót tartó budapestiek száma. A fiatalok még kevésbé vesznek saját kocsit.

A Medián Robert Bosch Kft. megbízásából készített autófelméréséből kiderül, hogy a vidéken élők közül kicsit többnek van autója, mint nyolc éve. A Magyarország vidéki városaiban élőknek 2008-ban 41 százaléka, 2016-ban 46 százaléka, a falvakban élők közül pedig 2008-ban 43 százalék, 2016-ban 46 százalék rendelkezett autóval.

Budapesten már nem divat az autó

2016-ban Magyarországon a háztartások 44 százaléka rendelkezett kocsival, míg az első, 2008-as kutatás eredményei szerint Magyarországon a háztartások 42 százalékának volt autója. 2008-ban a 30 és 39 év közöttiek még 53 százaléka birtokolt autót, idén már csak 51 százaléka. A 40 és 49 év közöttieknek pedig 2008-ban 58 százaléka, idén már csak 54 százaléka tartott kocsit.

A 60 év felettiek viszont egyre motorizáltabbak:  2008-ban még csak ötödük, idén viszont már egyharmaduk rendelkezett autóval. A nyolc általánost végzetteknek 2008-ban 15, idén 18 százaléka birtokolt autót, a diplomások viszont éppen fordítva cselekednek: 2008-ban még kétharmaduk idén viszont már csak 62 százalékuk tartott kocsit.

A hazai autópark átlagéletkorán is meglátszanak a szűk esztendők: míg az 2008-ban még csak 10 év volt, 2016-ra már 13,2 évesre öregedett. 2008-ban a megkérdezettek 8 százaléka tartott új, azaz 0 és 2 éves kor közötti autót, míg 2016-ban ilyen kocsit már csak a lakosság 2 százaléka engedhetett meg magának.

Jóval nagyobb lett viszont a 11 és 20 év közötti korú járműállomány: 2008-ban a megkérdezettek 34 százaléka, idén pedig már csaknem fele (49 százalék) járt ilyen korú autóval. A 20 év feletti autóval rendelkezők aránya viszont egyelőre szinte stagnál: 2008-ban 6, idén 7 százalék volt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top