Aktuális

Horrortörténet: Megkínoztak egy magyar párt Ukrajnában

Igazi horror, ami Eszterrel és Balázzsal történt a Kijev melletti Brovaryban. A fiataloktól pénzt követeltek, majd túszul ejtették és megkínozták őket.

Nyaralni ment Eszter és Balázs a Kijev melletti településre, amikor eltűnt a lány mobilja. Összeszólalkoztak a feltételezett tolvajokkal, majd dulakodás kezdődött, és véletlenül összetörtek egy tévét, onnantól pedig úgy érezhették magukat, mint egy horrorfilmben.

A házigazda előbb két-, majd négyezer eurót – csaknem 1,3 millió forintot – követelt az egyébként hibás televízióért. A párnál nem volt ennyi készpénz, ám ezt senki nem hitte el nekik – írja a Blikk.

A kínzás részeként a magyar fiataloktól mindent elvettek, a fiút összeverték, Esztert egy zsinórral odakötözték egy székhez, majd egy zacskót húztak a fejére, amit a nyakánál el is kötöttek egy kábellel.

Miután a zacskót levették Eszter fejéről, a szeme előtt nyomtak fegyvert a párja fejéhez, a lánynak pedig egy injekciós tűvel beadtak valamit, amitől elájult. Másnap tért magához, és kihasználva, hogy egyedül hagyták, kimenekült a házból. Egy arra haladó buszt állított meg, az utasoktól kért segítséget. Barátját másnap engedték el a túszejtők – olvasható a Blikkben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top