Aktuális

Úgy utazhatsz mától a 4-es metrón, ahogy még soha

Ma reggel forgalomba állt a 4-es metró vonalán az első vezetőfülke nélküli szerelvény.

A vezetőfülkék elbontásának következtében a fülkét az utastértől elválasztó válaszfal és a vezetőülés eltűnt, így a vonat befogadóképessége kismértékben megnövekedett – közölte a BKV.

A vezetőpult és az azon található kezelőszervek megmaradtak, azonban egy zárható fedél takarja azokat.

Úgy utazhatsz mától a 4-es metrón, mint még soha
Fotó: BKV

Ahhoz, hogy a vezetőfülke nélküli szerelvényen utazhassunk, egyelőre még némi szerencse is kell, ugyanis egyelőre még messze nem az összes metró ilyen a 4-es vonalon. A vezetőfülkék elbontása folyamatosan történik és várhatóan az év végéig tart, mire az utolsó szerelvény is elkészül és forgalomba áll majd.

Azokkal, akik aggódnak amiatt, hogy nem ember vezeti a 4-es metrót, a BKV megnyugtatásul hozzátette: a szakvélemények, illetve a nemzetközi tapasztalatok egyértelműen azt mutatják, hogy az automata üzemmód – többek között az emberi mulasztás lehetőségének kizárásával – lényegesen biztonságosabb a hagyományos vonatvezérlésnél, nem véletlen tehát, hogy a világ és Európa számos nagyvárosában üzemel már automata metró, az utasok legnagyobb megelégedésére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top