Aktuális

Rókát találtak egy budapesti kórházban

Nem szívesen lettünk volna azoknak a helyében, akik az üres kórterembe benyitva egy rókával találták szembe magukat.

Egy kifejlett rókát találtak a Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ harmadik emeletének egyik üres kórtermében szombaton – értesült a PestiSrácok.hu.

Az állatra a dolgozók rögtön rázárták a kórtermet, majd pedig a kórház értesítette a hatóságokat. A helyszínre ment a fővárosi főállatorvos, állatvédők, az ÁNTSZ és a rendőrség is. A rókát végül a Rákosmenti Mezei Őrszolgálat munkatársai fogták be, és az Illatos úti állategészségügyi telepre vitték, jelenleg is ott figyelik meg.

Egyelőre nem tudni, hogy a róka egyszerűen besétált a kórház épületébe, vagy pedig valaki bevitte oda. Ez utóbbi verzió azért valószínűbb, mivel ha simán besétál, akkor a forgalmas központban jó pár embernek fel kellett volna figyelnie rá, míg feljutott a harmadikra. Elképzelhető ugyanakkor, hogy az állat a közeli Fiumei úti sírkertben él, és onnan szökött át a kórházba.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top