Aktuális

Felfüggesztett börtönt kapott a nőverő Balogh József

A nőverő Balogh Józsefet első fokon még csupán pénzbüntetésre ítélték, a fellebbezést követően ugyanakkor súlyosabb büntetést kapott. A 10 hónapos szabadságvesztést a bíróság két évre felfüggesztette, de nem maradhat polgármester.

A  Kecskeméti Törvényszéken kedden tartott másodfokú tárgyalásra Balogh József nem ment el. A távolmaradásra élettársával közös beadványban adtak magyarázatot. Arra hivatkoztak, a több mint három éve folyó eljárás “rendkívüli módon megviselte” őket, a médiafelhajtás átlépte a normális határát, a sajtó részéről “hideg gyűlölet és rosszindulat” sugárzott feléjük, és ettől szeretnék magukat megkímélni.

Nos, a média már csak ilyen. Főként, ha közszereplő követ el bűncselekményt. A nőverést meg pláne nehéz elfelejteni.

A Kecskeméti Járásbíróság Baloghot februárban pénzbüntetésre ítélte, a nevetséges 420 ezer forint megfizetése mellett a polgármesteri széket is megtarthatta. Az ügyész akkor súlyosbításért fellebbezett. Pénzbüntetés helyett felfüggesztett börtönbüntetést kért Baloghra azzal, hogy a próbaidő alatt rendeljenek mellé pártfogó felügyelőt, és kötelezzék indulatkezelési terápiára is. Így a nőverő ügye másodfokon folytatódott, de jogilag a polgármester “nőverő” lehetett.

A Kecskeméti Törvényszék bírája az ügyészséggel értett egyet. Szörényi Mariann bírónő szerint az elsőfokú bíróság hiányosan tárta fel az esetet. Súlyosbító körülmény ugyanis, hogy Balogh két helyen, az orron és a járomcsonton okozott élettársának nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket, ráadásul az egyik darabos, a másik többszörös törés volt. Tovább súlyosbítja mindezt, hogy egy nála fizikailag gyengébb nőnek okozott sérüléseket. És az sem menti fel, hogy élettársa azóta megbocsátotta a fizikai erőszakot.

10 hónap felfüggesztett szabadságvesztést kapott a nőverő polgármester
10 hónap felfüggesztett szabadságvesztést kapott a nőverő polgármester

Másodfokon Balog Józsefet 10 hónap szabadságvesztésre ítélte a bíróság, amelyet két évre felfüggesztett. Ugyanakkor ez az ítélet már a polgármesteri szék elvesztésével is jár, hiszen
– ahogyan a bíró fogalmazott – “a polgármesterektől elvárható, hogy törvénytisztelő és kifogástalan magatartást tanúsítsanak”.

Balogh Józsefet 2010-ben választották meg a Bács-Kiskun megyei Fülöpháza polgármesterének.

(Index)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top