Aktuális

Sorban állók verekedtek össze egy kaposvári boltban

Agresszív reakciókat válhat ki néhányakból a sorban állás az áruházi kasszák előtt. Épp egy ilyen eset történt Somogyban a minap, amikor is egy idős férfi véletlenül meglökött egy másik férfit. Viszonzásként utóbbi akkorát lökött az idős férfin, hogy a polcnak esett, éles sarka pedig csontig vágta a fejbőrét.

Az eset egyik szemtanúja számolt be a felháborító történetről a Sonline-nak. Az olvasó szerint a sorban állás közben az egyik kaposvári vendéglátóhely tulajdonosát véletlenül meglökte az idős férfi. Emiatt előbbi nyomdafestéket nem tűrő stílusban ordibált vele, majd teljes erőből mellbe lökte, mire az idős férfi a szatyortartó polcnak esett. A polc széle olyan éles volt, hogy csontig felvágta a fejbőrét. Ezt követően az idős férfinak egy hölgy felajánlotta, hogy beviszi a kórházba, de a lökdösődő azt mondta, hogy majd ők beszállítják. A megsérült férfit autóba ültették és elhajtottak az áruház parkolójából.

A Sonline az üggyel kapcsolatosan megkereste a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatát is. Orbán Zoltán sajtóreferens a lapnak elmondta, az idős férfit meghallgatták, aki úgy nyilatkozott, mivel csupán könnyű sérülést szenvedett, így nem tesz feljelentést az ügyben. A rendőrség természetesen nem indított eljárást a lökdösődési eset kapcsán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top