Aktuális

Kellemetlen meglepetésekkel lesz tele a 3-as metró felújítása – frissítve

Sok kellemetlen meglepetés érheti majd a 3-as metró felújításának kivitelezőjét, emiatt pedig a vonal nem fog elkészülni 2019-re – állítja egy szakember. (A BKV Zrt. válaszával frissítve.)

Egy, a budapesti metróvonalak építésén dolgozó mérnök szerint tarthatatlan a 3-as metró felújításának 2019-es határideje, még úgy is, ha egyszerre több szakaszon dolgoznak – írja a  Népszabadság.

A vonal a kor technológiai színvonalának és a városfejlesztési prognózisoknak megfelelően épült, de a lakótelepek nagyobb számban jelentek meg a vártnál a vonal környezetében. Emiatt és az évtizedek óta elmaradt karbantartás miatt “sok kellemetlen meglepetés” érheti a kivitelezőt – mondta Lakatos Ervin mélyépítő mérnök a napilapnak.

Kellemetlen meglepetésekkel lesz tele a 3-as metró felújítása

15-20 éve fel kellett volna újítani

A szakember szerint a 3-as metró vonalának egy szakaszán az ötvenes-hatvanas években épített házak pincéinél építésénél használt technológiát alkalmazták a metró alagútjának kialakításakor, és a szigetelés is ugyanolyan műszaki megoldás volt, mint a házaknál, ez mára szerinte biztosan szétrohadt.

Lakatos Ervin úgy véli, a Deák Ferenc tér és Nagyvárad tér közötti, legrégebbi szakaszt már 15-20 éve fel kellett volna újítani, és nem elég a biztosítóberendezés javítása, teljesen újat kellene kiépíteni az áramellátó rendszerekkel együtt.

A BKV visszautasítja a magas színvonalon történt metrófelújítás kritikáját

A BKV kijelenti, hogy a Népszabadságban megjelent Nagy metrótrükk: új lett, maradhat? című írás valótlanságok sokaságát tartalmazza. Ami a felújított metró kocsikat illeti, a BKV örömmel vette, hogy a felújítás profi módon, határidőre  sikerült. Korábban a rossz nyelvek azzal riogattak, hogy nem készül el határidőre az első prototípus szerelvény.

A (…) nyertes pályázó feladata volt, hogy vizsgálja meg a régi kocsikat és felelősen, saját maga döntse el, hogy milyen mértékben cseréli ki a régi alkatrészeket annak érdekében, hogy az minimum 20 évig üzemeltethető legyen (…) azonban bizonyos berendezések kötelező cseréjét már a kiírásban is szerepeltettük.

 A vállalkozó Metrovagonmasz a szerződésben foglaltaknak megfelelően végzi a metrókocsik korszerűsítéssel egybekötött felújítását. A korszerűsítés, illetve felújítás során a hajtásrendszert a legkorszerűbb elektronikus, visszatáplálásra képes Hitachi gyártmányú aszinkron hajtás váltja fel,  teljesen megújul a fékrendszer, illetve a levegőellátásról gondoskodó rendszer (…) a metrókocsik külső megjelenése, illetve belső tere is jelentős változásokon esik át (…) egy közelmúltban aláírt szerződésmódosítás értelmében a felújított járművek élettartama hosszabb lesz, az eddig garantált 25 évről 30 évre nő. Ezen kívül a Metrovagonmasz vállalta azt is, hogy a szállítási határidőt egy hónappal előbbre hozza, továbbá  az eredeti szerződésben szereplő egy prototípus helyett további két prototípust is legyárt.

A (…) közbeszerzési eljárást igazolhatóan széles körű verseny követte. A tender semmilyen módon nem volt és nem is lehetett testre szabva, amely tényt a pályázók széles köre is alátámaszt. Ennek a ténynek az sem mond ellent, hogy a tender természetéből adódóan nyertes csak egy lehet.

Határozottan visszautasítjuk az írás homályos célozgatásait, amelyek szerint a pályázat győztese előre eldöntött lett volna. A számok pedig egyértelműen megmutatják a döntés megalapozottságát mind a szakmaiság mind pedig a gazdaságosság szempontjából.

Nem értjük, miért baj az, ha a szerződéskötés után a felek tárgyalnak egymással, ami az üzleti magatartás, az együttműködés természetes velejárója (…) hadd hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a szerző még saját magával is ellentmondásba keveredik, amikor azt írja, “marad a felújított 40 éves technika”. Emellett rámutatnánk az írás egy másik súlyos tévedésére, a szerző teljes szakmai tájékozatlanságára: a járművet az eredeti elképzeléseknek megfelelően továbbra is egy ember fogja vezetni, nem kettő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top