Aktuális

Visszavonulásáról beszélt Hosszú Katinka

Akik a cím hallatán megijedtek, ne essenek kétsége: Hosszú Katinka a tokiói olimpián még szeretne versenyezni.

Hosszú Katinka úgy tervezi, hogy 2021-ben fejezi be pályafutását. Egy sajtóbeszélgetésen beszélt erről a nagyszerű úszó, aki hangsúlyozta, hogy élvezi a versenyzést és a közös munkát férjével, Shane Tusuppal. A családalapítást akkora tervezik, amikor akkor Katinka az úszással már felhagyott.

Visszavonulásáról beszélt Hosszú Katinka

A beszélgetésen az élsportolók mögött álló anyák szerepéről is beszélgettek. Az úszó édesanyja, Bakos Barbara elmondta, családjukban mindig is fontos szerepet töltött be a sport, ugyanakkor soha nem kényszerítették rá akaratukat a gyermekeikre. Katinka szerint csak pozitív megerősítéssel lehet motiválni: ha pedig egy időeredmény nem olyan, mint amilyennek lennie kell, az azért jó, mert ki lehet elemezni a hibákat.

Az olimpikon azt is elmesélte, hogy az elején szerette, ha szülei a helyszínen szurkolnak, később azonban már nem vágyott erre. Édesanyja végül 2014-ben a berlini Európa-bajnokságra ment el nagyobb kihagyás után. Most úgy döntöttek, hogy mindkettejük családja ott lesz a riói olimpián.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top