Aktuális

Egyre tovább tart jogsit szerezni Magyarországon

Ha valaki őszre szeretne jogosítványt szeretni, jobban teszi, ha már most beiratkozik egy tanfolyamra.

Tanulók beszámolói szerint átlagosan két-három hónapot kell várni a sikeres elméleti vizsga után, hogy először a volán mögé ülhessenek – írja a hirado.hu a Kossuth Rádió Napközben című műsorára hivatkozva.

Kevés a gépjárművezető-oktató, pedig az ideális az lenne, ha a tanulók az elmélet után minél előbb elkezdhetnék a gyakorlati órákat.

A rádiónak nyilatkozó Elek László szakoktató, vizsgabiztos elmondta: azt utóbbi években egyre kevesebben akarnak gépjárművezető-oktatók lenni, illetve sokan hagyják el a pályát, aki pedig marad, az nehezen él meg, mivel magasak a költségei.

Százezer tanulóvezetőre kevesebb mint kettőezer-ötszáz oktató jut, míg négy évvel ezelőtt még öt és fél ezer oktató dolgozott hazánkban – mutatott rá a problémára Németh György, a Járművezető-Szakoktatók és Képzőszervek Országos Egyesületének (Jaszkoe) elnöke, aki szerint a szakma el is öregedett, az aktívan dolgozó oktatók több mint fele már átlépte a nyugdíjkorhatárt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top