Aktuális

Változó iskolarendszer: Klik helyett menedzserek

Komolyan nekilát az oktatás átalakításának a kormány. Az önkormányzati iskolák állami felügyelet alá kerülnek, menedzsmentközpontok irányítják őket.

Az átalakítás során egyetlen intézményfenntartó helyett 60-70 önálló költségvetésű egység jön létre, az iskolaigazgatók nagyobb pénzügyi mozgástere mellett. Az eddigi iskolairányító Kliknek még a nevét is megszüntetik.

Iskolai váltás: Klik helyett menedzserek

A változásokat minden bizonnyal a tél végi tüntetéshullám váltotta ki. A Palkovics László államtitkár által készített koncepció legfontosabb változásai: 2018-tól új alaptanterv jön, a Klik megszűnik, az önkormányzati iskolákat pedig államosítják.

2017 végére új Nemzeti alaptantervet (NAT) készít a minisztérium a Hoffmann Rózsa-féle 2012-es NAT helyett.  Ebben túl sok volt a számon kérendő tartalom, és a tantervtől csupán tíz százalékkal térhetett el a tanár.

Az új tanterv “nemzeti minimumot” határoz meg, ami a sikeres érettségihez szükséges tudásanyag. Emellett iskolától függően lehet pluszismereteket átadni. Az új tanterv felmenő rendszerben, 2018-ban lépne életbe. A kormány 2017 januárjától teljesen átveszi az iskolák működtetését, de az államosítás miatt egyetlen önkormányzatot sem kárpótolnak.

A Klik megszűnik, az iskolák fenntartását hatvan kisebb szervezeti egység végzi majd, a mostani 198 helyett 57 tankerületet, új nevén menedzsmentközpontot terveznek. 60-80 iskola tartozik majd egy központhoz, amelynek önálló költségvetése, pénzügyese, HR-ese lesz. Az iskolák nem olvadnak bele a menedzsmentközpontokba, önálló jogi személyek maradnak.

Tervek szerint az igazgató vehet fel új tanárt, de a fizetéséről a központ menedzsere dönt. Az igazgatók önálló keretet kapnak sürgős dologi kiadásokra. Az átalakítások július 1-jétől kezdődnek, az új modell 2017. januártól működik élesben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top