Aktuális

Közös tiltakozásra hív Fischer Iván, a Fesztiválzenekar igazgatója

Bár állami támogatásának összege változatlan marad, érzékenyen érinti a Budapesti Fesztiválzenekart a váratlan, 77 százalékos fővárosi támogatáscsökkentés. Ezért Fischer Iván közös tiltakozásra és zenélésre hívja a közönségét.

A zenekarok költségvetése mindenhol több forrásból adódik össze: elsősorban állami és önkormányzati támogatásból, jegybevételből, vállalati szponzorációból, magánadományokból és turnébevételekből. Így van ez a Budapesti Fesztiválzenekar esetében is.

A zenekar saját bevételéből és a támogatásokból fedezi valamennyi költségét. A hazai koncertek költségeit: ilyenek a nagyzenekari koncertek Budapesten és vidéken, a Közösségi Hetek évente háromszor, a Kakaókoncertek, a Midnight Music koncertsorozat, a Vasárnapi Kamarazene, a BFZ bekopog! vidéki koncertsorozat, az ingyenes óriáskoncert a Hősök terén, évente 60 Hangszerkóstoló, az iskolaopera évente tíz iskolában és az Autizmusbarát Kakaókoncertek is.

Közös tiltakozásra hív Fischer Iván, a Fesztiválzenekar igazgatója

Ugyancsak ebből fedezi a nemzetközi koncertek költségeit, beleértve a repülőjegyeket, szállást, hangszerszállítást és hangszerbiztosítást, szintén ebből fizeti a muzsikusok bérét, a vendégművészek honoráriumait, az iroda és a próbaterem fenntartását és az irodai dolgozók alkalmazását, a kottatár költségeit, a szerzői jogdíjakat, a hangszerek beszerzését és karbantartását, a reklámköltségeket, kiadványok, műsorfüzetek előállítását, a koncertek és próbák élő közvetítését, stb…

A főváros a Budapesti Fesztiválzenekar támogatását váratlanul 77 százalékkal csökkentette, 260 millió forintról 60 millió forintra. Emiatt a zenekarnak több fellépését is le kell mondania, de ezt csak azokkal tehetik meg, amiknél nem köti őket szerződés és ezt sem szívesen teszik.

Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar emellett közös zenélésre és tiltakozásra hívja közönségét, barátait és a sajtó képviselőit május 7-én 17 órakor a Vörösmarty térre. Mindenki hozzon magával egy hangszert, vagy hangot adó eszközt!

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top