Aktuális

Havi 20 ezer forint cafeteriát kaphat jövőre mindenki

Havi 20 ezer forint lehet az új cafeteriarendszer értékhatára 2017-től, vagyis ekkora összeget adhatnak járulékmentesen a munkavállalóknak.

Múlt héten írtunk róla, hogyan változhat a cafeteria rendszere, de azóta újabb hírek érkeztek: az RTL Klub információi szerint a húszezer forintos értékhatár a jelenlegi cafeteria átlagának felel meg, úgy tudják, hogy azok a cégek, akik eddig nem adtak béren kívüli juttatást a dolgozóiknak, néhány százalékos béremelés fejében beléphetnének a kedvezményes rendszerbe. Az új rendszerrel kapcsolatban megkezdődtek az egyeztetések a munkaadók és a munkavállalók képviseleteivel, a hírek szerint elsősorban a munkáltatói oldalnak vannak fenntartásai a tervekkel kapcsolatban. A konkrét törvényjavaslatot legkésőbb egy hét múlva be kell nyújtania a kormánynak a parlament elé.

Az átalakításra azért lehet szükség, mert februárban az Európai Bíróság elkaszálta a Szép-kártyát és az Erzsébet-utalványt, mivel a kormány néhány éve kiszorította a nagy nemzetközi cégeket a piacról, és azok perre mentek. A bírósági ítélet ismeretében március 10-én, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén beszélt először arról Orbán Viktor, hogy készpénzesíteni kell a béren kívüli juttatásokat 2017-től, aminek megvizsgálják a lehetőségét. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy a bér egy része után az állam nem szedne be járulékot.

(via Portfolio)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top