Aktuális

“Tudom, te leszel az, aki a halálomat okozza majd” – levél a szorongásomhoz

Ehhez a levélhez nem tartozik megszólítás: nem tudom, hogyan nevezzelek. Csakis negatív hangulatok, szitokszavak jutnak az eszembe, azokat most nem írnám ide. De hagyjuk is, csapjunk bele, sok a kérdésem, a mondanivalóm.

Nem tudom, mi vagy, honnan jössz, és miért pont engem választottál, de 34 éve a leghűségesebb társam vagy.

Velem voltál már az óvodában, ahova rettegve tettem be a lábam, elkísértél az általános iskolában, ahol egyedül rajz- és tornaórán nem bántottál. Mellettem voltál gimiben, a nyelvvizsgákon, az egyetemen, a szerelmeimben, a nyaralásaimon, a munkáim során – de velem vagy most is, amikor az életemről, a jövőmről gondolkodom, amikor döntéseket hozok.

Minden lépésemkor a nyomomban vagy, soha nem lehetek gyorsabb nálad. 

Olyan vagy, mint egy rémes társ, akitől szabadulni nem lehet, pedig isten látja lelkem, soha nem akartalak, soha nem választottalak. Szeretném tudni, miért költöztél belém, miért teszed tönkre életem minden napját és percét. Szeretném tudni, mi jó van abban, hogy bántasz, hogy minden egyes lépésembe, cselekedetembe, tervembe beleszólsz, miért semmisíted meg őket olyan gyakran?

Szeretném tudni, hogyan működsz! Sokszor megfigyeltelek már, de csak testérzeteket tudok hozzád kapcsolni.

 

Az ébresztőóra csörgésével egy időben bejelentkezel: a gyomromból indulsz, finoman összerántod, majd szaladsz egyenesen a fejemig, amit zaklatott, bizonytalan gondolatokkal tömsz tele.

Eszembe juttatod a munkát, azt, hogy biztosan elfelejtettem valamit, meg arra is figyelmeztetsz, hogy el fogok késni. Előre felhúzol, hogy nagyon nehéz nap elé nézek, fogaimat automatikusan összeszorítod, vállaimat megfeszíted, és úgy programozod az egész testem, hogy harci készültségbe álljon, és visszafojtott lélegzettel várja a mindent elsöprő napi stresszadagot. És ilyenkor még csak 07:30 van. De te nem törődsz az idővel, csakis akkor hagysz békén, ha alszom. Oda valamiért nem tudsz betörni, ott békén hagysz. Talán ezért is szeretek ennyire aludni, mert ott biztonságban vagyok tőled.

Egész nap mellém szegődsz, és ha kis időre sikerül is megfeledkeznem rólad, valahogy mindig megoldod, hogy jelezz.

Az ajak- és körömrágás, az izzadság a hónom alatt, a jobb lábfejem állandó rángatása mind te vagy, de ezek semmik ahhoz képest, amit belül művelsz velem.

A bizonytalanság állandó szinten tartásával eléred, hogy minden egyes beszélgetésre, új feladatra és élethelyzetre úgy tekintsek, akár egy teljesíthetetlen maratonra.

 

Neked köszönhetően még soha nem éreztem, mit jelent 100 százalékban bízni önmagamban; bátran, magabiztosan belevetni magam egy feladatba. Számomra minden véresen komoly, mert szinte minden a túlélésről szól.

Nincs könnyelmű nemtörődömség vagy laza kontrollvesztés – nem, azt te nem engeded.

Pedig mennyi mindent megpróbáltam már, hogy végleg kiűzzelek magamból. Amióta ráébredtem létezésedre, szinte minden létező technikát kipróbáltam, hogy megöljelek, megértselek, megszelídítselek, de minden próbálkozásom kudarcba fulladt. Akupunktúra, jóga, meditáció, agykontroll, antidepresszáns, gyógytea, tánc, családállítás, hipnózis… sorolhatnám hosszasan, de felesleges. Veled szemben minden hatástalan, mintha a személyiségem, az egész lényem szerves része lennél, egy genetikai átok, amitől megszabadulni egész egyszerűen azért nem lehet, mert hozzám tartozik. Lehet. De ebbe nem akarok beletörődni.  

Nem akarok, mert teljesen tönkreteszed az életem, és

bár rendszeresen elhessegetem a gondolatot magamtól, mert hiszek a vonzás erejében, mégis tudom, te leszel az, aki egyszer a halálomat okozza majd.

Nem tudom, hogy a gyomromon, vagy épp a szívemen keresztül kezded megbontani a rendszert, nem tudom, hogy az elmém tisztaságát veszed majd el tőlem, vagy épp a nőiességemben csonkítasz meg, de gyilkos vagy, ez biztos.

De tudd meg, nem adom magam könnyen!

Amíg lélegzem, harcolni fogok ellened, és addig nem nyughatok, amíg meg nem tudom: honnan jössz, miért vagy bennem és mi a feladatom veled! Tudod, optimista vagyok, a lelkem mélyén olyan álmaim is vannak, hogy örökre megszabadulok majd tőled. Kiszállsz belőlem, mint egy gonosz szellem, én pedig 1000 kilóval könnyebben végre elkezdhetem élni az életem.

De most egy kicsit lefekszem aludni. Nehéz volt ez a nap is. Elfáradtam. Leszívtál, megdolgoztattál, próbára tettél. Megadom magam! Ma is te győztél!

Még több cikk a szorongásról az NLCafén!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top