Aktuális

Buszvezetőt fojtogatott, majd ököllel verte az arcát

A salgótarjáni rendőrök rövid időn belül elfogták a 26 éves férfit.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérlete megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást N. János ellen. A 26 éves salgótarjáni férfi 2016. március 23-án reggel az egyik salgótarjáni menetrend szerint közlekedő autóbuszon ismerősével kiabált, hangoskodott. A buszvezető megállította a buszt, és felszólította a férfit, hogy hagyja ezt abba. N. János azonban megragadta a sofőrt a torkánál, és fojtogatni kezdte, majd öklével arcon is ütötte – számolt be a police.hu.

Ezután a 26 éves férfi leszállt a buszról, és sietve távozott. A bejelentést követően a rendőrök elfogták N. Jánost, és őrizetbe vették.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top