Aktuális

“Ez csak puszta névtáblacsere” – állítólag megszűnik a Klik

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára az ATV Start kedd reggeli műsorában bejelentette, hogy a Klik teljesen megszűnik nyáron. Az államtitkár elmondta, hogy a tavaszi ülésszakon egy új szabályozást alakítanak ki, hogy szeptemberre legyen egy olyan új rendszer, amely sokkal kevésbé lesz központosított.

Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója azt mondta a Kossuth téren március 15-én, hogyha Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök nem kér bocsánatot azért, ami az elmúlt hat évben az oktatásban történt, akkor március 30-án egyórás munkabeszüntetést hirdetnek. 23-án lejár a határidő, bocsánatkérés ugyan nem volt eddig, viszont kedden, március 22-én Rétvári Bence államtitkár bejelentette, hogy megszűnik a Klik. De mit szólnak mindehhez az egyórás engedetlenségi mozgalom szervezői?

“Mindez csak egy kapkodós félelmi reakció a kormány részéről – mondta Törley Kata, a Tanítanék Mozgalom képviselője az NLCafénak. – Ha pusztán névtáblát cserélnek, és a Klik helyett egy másik intézmény fogja vezérelni az iskolákat, az sem lesz jobb. Érdemi változásokra van szükség, ideje volna, ha a Civil Közoktatási Platform képviselőit partnerként kezelné végre a kormányzat, és leülne velünk egy asztalhoz tárgyalni. Ameddig ez nem valósul meg, addig nehéz elhinni bármit is.”

“A jövő hét szerdára tervezett sztrájk mindössze egy órán keresztül tart majd, de ha továbbra sem történnek változások, akkor egyre erősödő hullámban folytatódik. A legtöbb iskolában 30-án már lesz tanítás, néhány intézmény viszont saját hatáskörben szünetnek adta meg a szerdai napot is, így ott arra kértük a kollégákat, hogy szolidaritásukat kifejezve ők is vonuljanak az épület elé. A Pilz Olivér által felolvasott 12 pontból a legsürgősebbek a tankönyvrendelésre vonatkozó pontok és az érettségivel kapcsolatosak. Ezek ügyében nem lehet várni, mert az iskolák lassan megrendelik a következő tanévre a tankönyveket, és mindjárt itt a május, és megkezdődnek az érettségik” – mondta el Törley Kata. Arról egyelőre nem akart részleteket elárulni, hogy mi is lesz a következő lépés.

“Vannak terveink, és készül a forgatókönyv a fokozatos nyomásgyakorláshoz. Nagyon jól és szorosan működünk együtt a szülői szervezetekkel és a szakszervezetekkel is.”

 A tanitanek.com oldalán a következő felhívás áll:

“A Tanítanék Mozgalom március 23-án éjfélig adott határidőt a kormánynak, hogy válaszoljon: elfogadják-e azt a 12 pontot, amelyeket a Civil Közoktatási Platform dolgozott ki, és hajlandóak-e haladéktalanul tárgyalóasztalhoz ülni a CKP szakértői csoportjával, hiszen e pontok bevezetése elengedhetetlen ahhoz, hogy már a jövő tanévben nyugodtabb, a diákok és a tanárok számára jobb körülmények között kezdődjön el az iskola. Ez a határidő holnap lejár. A logikus lépés az lenne, hogy ezután sztrájkba lépünk. Csakhogy ma Magyarországon a sztrájktörvény anomáliái miatt ez lehetetlen. Ezért amennyiben a kormány holnapig nem reagál, akkor a Tanítanék Mozgalom az ország összes iskoláját arra hívja, hogy együtt, közösen, polgári engedetlenséggel fejezzük ki: nem vagyunk elégedettek az oktatási rendszerrel és azonnali változásokat követelünk. Ha a határidő lejártáig nem érkezik érdemi válasz a kormánytól, március 30-a reggel 8 és 9 óra közötti időre polgári engedetlenségi akciót hirdetünk. Az akció Facebook-eseménye: https://www.facebook.com/events/1574608016189623/ Emellett pedig arra kérjük az állam velünk egyetértő, velünk szolidáris állampolgárait, hogy a saját eszközeikkel fejezzék ki támogatásukat. Az esemény végleges meghirdetésére 24-én délben, a Kossuth tér és Alkotmány utca sarkán sajtótájékoztatón kerül sor.

Budapest, 2016. március 22.

Törley Katalin, Pilz Olivér, Pukli István

 A Tanítanék Mozgalom képviselői”

A pedagógusok már hosszú hetek, hónapok óta demonstrálnak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) működése ellen, legutóbb március 15-én a Kossuth téren több tízezer tanár fejezte ki tiltakozását az oktatás központi irányítása ellen.

Itt olvashatsz többet a pedagógusdemonstrációkról: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top