5-10 éven belül még súlyosabb problémát okoz hazánkban az orvoshiány

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
A teljes magyar egészségügyet érinti a munkaerőhiány, de a legsúlyosabb problémát 5-10 éven belül a betöltetlen háziorvosi praxisok jelentik.
Írta: | 2016. 03. 03. |

Kövess minket!

f Ajánlom

A Magyar Kórházszövetség 28. kongresszusán Beneda Attila helyettes államtitkár előadásában kiemelte, jelenleg Északkelet-Magyarországon a legrosszabb a létszámhelyzet, de a nyugati országrészben is egyre több betöltetlen háziorvosi hely akad. A háziorvosi ellátás területén 5-10 éven belül komoly orvoshiánnyal kell számolni, mert annyi orvost, amennyi kikerül a rendszerből, nem tudnak pótolni.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma alaphelyzetben az egy háziorvost és egy asszisztenst foglalkoztató praxisokat szeretné legalább két szakképzett munkaerővel feltölteni, ennek megoldásán már dolgoznak. A tartósan betöltetlen háziorvosi praxisokra és a praxisváltások támogatására komoly az érdeklődés, ugyanakkor a gyakornoki keretszámokat sem tudják egyelőre feltölteni, mert csupán a rezidensek kétharmada kerül orvosként az alapellátásba. Az utóbbi időben ugyanis az orvoselvándorlás mellett a nyugdíjazások is problémát okoztak.

Egyre súlyosabb problémát okoz hazánkban az orvoshiány

A házi fogorvosok között is egyre nagyobb a hiány

A házi orvosok mellett a házi fogorvosokról általában igen kevés szó esik, pedig az alapellátásban meglehetősen nehéz körülmények között dolgoznak, a betöltetlen praxisok száma ezen a területen is egyre magasabb.

Mészáros János, az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár szerint máris keresik a megoldást az ellátórendszer felsorolt problémáira. A minisztérium tervei alapján a változtatásokat háromlépcsős rendszerben vezetik be, amelynek első lépésére már idén júliusban sor kerülhet.

Olvass tovább

Hozzászólások  ( 0 )
blog comments powered by Disqus