Aktuális

Nógrádi halhalál: szándékosan hagytak megfulladni több tízezret

A kisterenyei víztározó a 21-es út mellett fekszik, Salgótarjántól nem messze. Most úgy eresztették le a kezelői, hogy közben több tízezer halat pusztítottak el.

Egy salgótarjáni férfi tett fel a Facebookra fotókat a kisterenyei víztározó leürítéséről, arról, hogyan pusztít el az emberi nemtörődömség több tízezer halat Nógrádban. A kisterenyei víztározó szintszabályzását végző berendezés elromlott, javítása csak a tározó leeresztését követően volt lehetséges. A lecsapolást már tavaly decemberben elkezdték, de azt a Nógrád megyei Kormányhivatal illetékes szerve leállíttatta, a halak kimentéséig – a halak egy részét állítólag a maconkai halastóba vitték át.

Nógrádi halhalál: szándékosan hagytak megfulladni több tízezret

A Vízügyi Igazgatóság megfellebbezte a döntést, mondván, a tóban elenyésző mennyiségű hal van, ráadásul halászati joggal sem rendelkezhet oda senki, mivel már a horgászás is tilos. (Mondjuk a halászat tilalmával magyarázni az állatkínzást már önmagában is zseniális, fekete öves politikushoz méltó érvelés.)

Szilágyi Attila, az igazgatóság vezetője az index.hu-nak elmondta, a tavaszi olvadásos-áradásos időszakra szeretnék befejezni a javítást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top