Aktuális

Szerdai vihar: jelentős károk országszerte

Országszerte gondokat okozott a szerdai erős szél, illetve az intenzív esőzés, több helyen homokzsákokkal kellett védeni a házakat.

Jellemzően az Északi-középhegység vízfolyásainak hirtelen megáradása miatt kellett védekezni. Emellett Budapesten, Pest, Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében adott sok munkát az időjárás a katasztrófavédelem munkatársainak .

Az erős szél, illetve esőzés következtében országszerte több mint száz helyszínen volt szükség a tűzoltók munkájára. Jellemzően leszakadt faágak, kidőlt fák jelentettek problémát, s a szél kisebb épületkárokat is okozott. Emellett az ország több pontján a felgyülemlett csapadék, valamint a megáradt vizek miatt kellett megvédeni az épületeket.

Ha az árhullámoknak nem lesz utánpótlásuk,  rövidesen levonulhatnak az áradások.

Ilyen lesz az időjárás csütörtökön:

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint csütörtökön már szárazabb idő várható. Kezdetben még nagy területen lehet felhős, borult az ég. Az ország északkeleti felében még kialakulhatnak futó záporok, a magasabban régiókban hózáporok, majd a délutántól fokozatosan egyre kevesebb lesz a felhő, és a légmozgás is lassan csillapodik. Napközben hozzávetőlegesen a Kőszeg-Kiskunhalas vonaltól délnyugatra már többnyire mérsékelt marad a légmozgás, errefelé hosszabb időre kisüthet a nap, és száraz időre lehet számítani. A legmagasabb hőmérséklet a legtöbb helyen plusz 6-11 Celsius-fok között alakul. Késő este mínusz 2 és plusz 4 fok között alakul a hőmérséklet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top