Aktuális

Unokája születik a januárban elhunyt David Bowie-nak

Január 10-én, 69 éves korában hunyt el David Bowie. A zenészikon nem érhette meg első unokája születését.

Twitter-üzenetben jelentette be Duncan Jones, David Bowie 45 éves fia, hogy feleségével júniusra várják első gyermeküket. A fotósként dolgozó Rodene Ronquillo 2012 novemberében ment hozzá a filmrendezőhöz, és ugyanezen a napon mellrákot diagnosztizáltak nála. A betegséget leküzdte, és később azt mondta, minél előbb szeretne gyereket.

Duncan 9 éves volt, amikor apja és édesanyja, Angela 1980-ban elváltak, de a szülők közösen nevelték a gyermeket. Apjával mindig is nagyon bensőséges kapcsolata volt.

Fotó: AFP
Fotó: AFP

Bowie halálára számos emlékkoncertet szerveztek a világon. A magyarországit február 24-én tartják.

(via Telegraph)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top