Aktuális

Halálos gyógyszerkísérlet: több hibát is elkövettek

Több hiányosságot állapítottak meg annak a francia gyógyszerkísérletnek az ügyében, amely során egy férfi meghalt, másik öt embert pedig kórházban ápoltak. A kísérleti gyógyszert magyar cég gyártotta.

A francia egészségügyi miniszter, Marisol Touraine szerint “lehetetlen a baleset közvetlen okait megállapítani, a szabályozást a gyógyszerkísérlet során betartották, a vizsgálat ugyanakkor három hiányosságot állapított meg“. A jelentés egyelőre nem végleges, az Igas folytatja a vizsgálatot. A miniszter úgy gondolja, nem kizárt, hogy annak márciusban várható lezárultával “bizonyos megállapításokat finomítani lehet”.

A nyugat-franciaországi Rennes-ben a fájdalom- és szorongáscsillapító orvosság klinikai kísérlete közben egy 49 éves férfi előbb kómába esett, majd néhány nappal később meghalt, másik öt páciens rosszul lett, állapotuk azóta javult, valamennyien elhagyhatták a kórházat.

A jelentés három hiányosságot rótt fel a kísérletet végző Biotrial laboratóriummal szemben

  • nem tájékozódott kellően az első kórházba került önkéntes egészségi állapotáról
  • hivatalosan nem tájékoztatták a többi önkéntest a balesetről, így azok nem erősíthették meg “egyértelmű módon” beleegyezésüket a kísérlet folytatásába
  • késve értesítette a hatóságokat a balesetről.
Francia gyógyszerkísérlet: több hibát is elkövettek

A gyógyszer tesztelését megrendelő portugál cégcsoport, a Bial azt közölte, magyar cég állította elő a gyógyszer hatóanyagát. A francia hatóság hivatalosan is megkereste Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetet, amely január 19-én jelezte, az információkat bekéri az érintett gyártóktól, az adatok beérkezéséig további magyarázattal nem tudnak szolgálni.

Az OGYÉI közleményében részletezte, a franciaországi vizsgálatban alkalmazott készítmény “az endokannabinoid rendszerre hat, csökkenti az agy és a perifériás idegrendszer működését azáltal, hogy növeli az anandamide-szintet”. A hatóanyagot egyetlen engedélyezett, forgalomban lévő gyógyszer sem tartalmazza, ennél a gyógyszerkísérletnél alkalmazták először.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top