Aktuális

Itt tüntetnek majd a tanárok – kisokos a demonstrációkról

Az egész akkor kezdődött, amikor a miskolci Herman Ottó Gimnázium nyílt levelet írt január elején. Azóta több hasonló levél született iskoláktól, kiáltványokat fogalmaztak meg a diákok is, és rengeteg magánszemély csatlakozott hozzájuk különböző oldalakon. Egy dolog tisztán látszik: az oktatás szereplőinek nagyon elegük van, és bármeddig készek elmenni.

Sokáig úgy tűnt, hogy csak a szaktárca nem reagál a lassan országos méreteket öltő tiltakozáshullámra. Aztán Balog Zoltán belátta, hogy “túltolták a biciklit”, és Miskolcra utazott, azonban az egyeztetések nem vezettek igazi eredményhez: a pedagógusok és a diákok ugyanis rendszerszintű változtatásokat akarnak, nem elégednek meg az adminisztráció minimális csökkentésével és a KLIK jogkörében tervezett kisebb változtatásokkal.

Fogadóórával kezdődik a tiltakozáshullám

Három demonstráció lesz, az egyik február 3-án, Miskolcon Fogadóóra címmel, erre a Pedagógusok Szakszervezete küldte a meghívót. Mivel a diákoknak és a tanároknak kötelező délután négy óráig az iskolában maradniuk, ezért fél ötre hirdették meg a fáklyás felvonulás kezdetét. A menet az iskola tornaterme elől indul, és a városháza elé vonulnak, majd a Hősök terére, ahol felolvassák követeléseiket. “Látnunk kell, hogy a humán tárcánál az oktatás, az egészségügy, a szociális szféra és a kultúra egyaránt mostohagyerek. Az egyedüli »kiskedvenc« a sport. Erre az egyre jut forrás. Amit a hermanosok az iskolákról leírtak a levelükben, az csak a jéghegy csúcsa, ennél sokkal nagyobb a baj” – mondta el Csabalik Zsuzsanna, a PSZ miskolci titkárhelyettese az NLCafénak. Nagyon sok pedagógust megfélemlítettek, de még így is rengetegen csatlakoztak a hermanosok nyílt leveléhez. Csabalik Zsuzsanna szerint annak az országnak nincs jövője, ahol az oktatás mostohagyerek, és Klebelsberg Kuno forogna a sírjában, ha látná, hogy mi történik ma az iskolákban. “Alapvető rendszerhibákat kell kijavítani, mert a Nemzeti alaptanterv taníthatatlan, a tankönyvek pedig tele vannak hibákkal.”

Ha a szaktárca csak az adminisztrációs terhek csökkentését próbálja orvosolni, az még kevés. A gyerekeknek olyan irgalmatlan mennyiségű tananyag van előírva, ami teljesíthetetlen. Az általános iskolás anyag felsős szintű, a felsős tananyag középiskolai szintű, a középiskolákban pedig egyetemi szintű a tananyag. Mindent a gyerekek életkori sajátosságainak megfelelően kell előírni és úgy is kell oktatni. “Ami nem így történik, az eleve kudarcra van ítélve” – hangsúlyozta Csabalik Zsuzsanna. Közben Balog Zoltán felhívására a KLIK köznevelési fórumot hívott össze a tankerületekben, éppen a miskolci demonstráció időpontjára. Nemcsak Miskolcon, de az ország több városában is lesz tüntetés ekkor: Békéscsabán, Győrben, Pécsett, Budaörsön…

Több pedagógustüntetés is lesz – megpróbáltuk összeszedni, hogy kik és hol demonstrálnak

Közben az Ifjú Demokraták vécépapír-gurigákkal tiltakoztak az EMMI bejáratánál, tiltakozva a Fidesz oktatáspolitikája ellen. A múlt héten ugyanis Balog Zoltán azt mondta a magyar oktatás problémáival kapcsolatban, hogy iskolás korában neki is kellett vécépapírt vinnie a suliba. Az Ifjú Demokraták azt kérik, hogy aki elégedetlen a jelenlegi oktatási helyzettel, küldjenek vagy vigyenek egy-egy guriga vécépapírt a miniszternek, hátha összejön annyi, hogy ki se látszanak belőle. A Facebookon külön oldalt is nyitott a szervezet, Egymillió guriga vécépapírt Balog Zoltánnak címmel.

Vészhelyzet van

A következő tüntetés időpontja február tizedikére esik, az Utolsó óra oldalán már az áll, hogy

illegitimnek tekintik a Balogh Zoltán által létrehozott Köznevelési Kerekasztalt, mert az az érintetteket nem képviseli”.

Az oldalt egyébként szombaton délután hozták létre, és már most hatalmas az érdeklődés az általuk hirdetett demonstrációra. Az Országos Tantestületi Értekezlet résztvevői itt tették közzé nyilatkozatukat, mely szerint országos tüntetésre készülnek.

UTOLSÓ ÓRA – VÉSZHELYZET AZ OKTATÁSBAN

“Az Országos Tantestületi Értekezlet – pedagógusok, nevelők, nevelést-oktatást segítők, diákok és szülők közös értekezlete – első gyűlése után az alábbi nyilatkozatot teszi.

Követeljük a kormányzattól az érintettek valódi és érdemi bevonásával az oktatás rendszerszintű problémáinak megoldását! Azonnali intézkedéseket követelünk az oktatás állapotának normalizálására! Támogatjuk a Herman Ottó Gimnázium nyílt levelét, a Teleki Blanka Gimnázium 16 pontját.

Illegitimnek tekintjük a Balog Zoltán által létrehozott Köznevelési Kerekasztalt, amely nem képviseli az érintetteket. A kormány ne önmagával tárgyaljon, hanem a valódi érintettekkel! Követeljük a közoktatás átfogó átalakítását, széles körű egyeztetést a gyakorló pedagógusok és nevelésben részt vevők érdekvédelmi és szakmai szervezeteivel, szülőkkel és diákokkal! Nem hagyjuk, hogy látszatmegoldásokkal, közérzetjavító álintézkedésekkel hallgattassák el a tiltakozók hangját!

Balog Zoltán felhívására a KLIK cinikus módon február 3-ára, a miskolci tiltakozás időpontjára hívott össze köznevelési fórumokat a tankerületekben. Kérjük a pedagógusokat és támogatóikat, hogy február 3-án ne a tankerületi értekezleten, hanem a miskolci demonstráción vegyenek részt! Felhívjuk a pedagógusokat, akik nem tudnak eljutni Miskolcra, hogy a köznevelési fórumokon adjanak hangot a tiltakozók követeléseinek!

Követeléseink támogatása érdekében február 10-ére országos demonstrációra hívjuk fel az oktatásban, nevelésben érintetteket, és mindenkit, akinek fontos az oktatás jövője! … Elérkezett az utolsó óra! A tiltakozásokat folytatjuk, és nem hátrálunk, míg a kormányzat nem kínál a valódi érintetteknek kielégítő megoldást!”

Több pedagógustüntetés is lesz – megpróbáltuk összeszedni, hogy kik és hol demonstrálnak

A sztrájkbizottság február 12-ig vár, hátha…

Február 13-án is országos tüntetés lesz, a pedagógus-sztrájkbizottság 25 pontban fogalmazta meg követeléseit, amelyről az elmúlt hónapokban több alkalommal egyeztettek a kormányoldal képviselőivel. Az egyeztetéseket február 12-én lezárják, s várják, hogy addig Balog Zoltán milyen lépéseket tesz az oktatás reformjáért – mondta tegnap Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke a nol.hu-nak. Szerinte “Balogék érzik ugyan a problémákat”, de rendszerszintű változtatásokra nem hajlandók, márpedig erre lenne szükség. Követeléseiknek február 13-án ezért országos demonstrációval adnak nyomatékot, amelyen a közszféra – az egészségügyiek, közalkalmazottak, szociális szférában dolgozók – érdekképviseletei is felszólalnak majd.

 Itt olvashatsz még többet a pedagógusok helyzetéről: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top