Aktuális

Zagyvarékasi gyilkosság: csak a lány szúrt?

Pénteken előzetes letartóztatásba helyezték azt a 14 éves zagyvarékasi lányt és 16 éves párját, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megölték a lány édesanyját.

A fiú anyja az indexnek beszélt a gyilkosság állítólagos körülményeiről. Szerinte csak a lány szurkálta össze az asszonyt, majd azt mondta a fiának, menjenek szexelni. A lány ügyvédje nem nyilatkozott az esettel kapcsolatban. Azt sem mondta meg, hogy védence elismerte-e tettét, csupán az előzetes letartóztatás tényét erősítette meg.

Zagyvarékasi gyilkosság: csak a lány szúrt?

A 16 éves fiú édesanyja az alábbiakat állította: a fiatalok néhány hete, január elején ismerték meg egymást. A meggyilkolt édesanya általában minden fiútól tiltotta a lányát. A fiú hétfőn este állítólag azért ment el a házukhoz, hogy megpróbáljon dűlőre jutni párja anyjával.

Amikor megérkezett, a fiú anyja szerint a lány elgáncsolta az anyját, majd egy konyhakéssel összevissza szurkálta. A fiú csak annyit mondott: “mit csinálsz, ba**d meg?” A nő közben folyamatosan a lánya nevét hajtogatta. Miután meghalt, a lány azt javasolta, hogy menjenek szexelni, amibe a barátja belement. Kedden reggel együtt indultak az iskolába Szolnokra.

A fiú saját szobájában rejtette el a konyhakést. A lányt a rendőrök kedden, a fiút szerdán vették őrizetbe. Az asszony biztos fia ártatlanságában, csak azt nem érti, hogy miért nem szólt neki a történtekről.

Az elhunyt láthatóan jó körülmények között élt a településen. A 14 éves lány 2012-ben elhunyt édesapja Zagyvarékas alpolgármestere és körzeti orvosa volt. Az egyik szomszéd szerint az asszony nem dolgozott férje halála óta, és teljesen elzárva élt gyermekével.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top