Aktuális

Kiderült, mi okozhatta a tömeges rosszulléteket Halásztelken

Közel százötven ember lett rosszul január 8-án Halásztelken. Mostanra kiderült az is, hogy mi okozta a tömeges megbetegedéseket.

Calicivírust mutattak ki azoknak a gyerekeknek és felnőtteknek a székletében, akik január 8-án délutántól hányásos, hasmenéses tünetekkel betegedtek meg Halásztelken – közölte a fővárosi kormányhivatal sajtófőnöke az MTI-vel.

Hányinger, hányás, hasmenés

Először a Blikk írt arról, hogy tömeges rosszullét történt Halásztelken, majd Szentgyörgyi József polgármester is megerősítette, hogy mintegy százötvenen betegedtek meg. Január 9., szombatra virradóra, éjjel 2 óráig körülbelül ötvenen fordultak az orvosi ügyelethez, hányingerre, hányásra, hasmenésre panaszkodtak. A tüneteket helyben kezelték, volt, aki infúziót is kapott, míg az enyhébb panaszokat az érintettek otthonában az ilyenkor megszokott módszerekkel próbálták megszüntetni.

A polgármester úgy fogalmazott, hogy mivel nemcsak a halásztelki Hunyadi Mátyás iskola önkormányzati fenntartású főzőkonyháján készített ételt fogyasztók közül kerültek ki a betegek, valószínűleg nem az ottani ebéd, hanem valamilyen vírus okozhatta a tömeges rosszullétet.

Elrendelték a fertőtlenítést

Az ÁNTSZ az étel-, illetve a székletmintákat elvitte elemzésre, s elrendelték az iskola konyhájának, valamint az érintett három óvodának a fertőtlenítését. A négy intézmény egyike sem nyitott ki január 11-én, de azóta visszaállt a korábbi működési rend.

Szentgyörgyi József hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a betegség további terjedésének megakadályozása érdekében több gyereket otthon tartottak pár napra, de mostanra a hiányzás a szokásos januári szintnek megfelelő.

Folytatódik a vizsgálat

Szivák Bernadett, a fővárosi kormányhivatal sajtófőnöke azt közölte, hogy a kormányhivatal és a Ráckevei Járási Hivatal járványügyi munkatársai jelenleg is folytatják a járványügyi vizsgálatot. A mintákból a laboratóriumi vizsgálatok calicivírust mutattak ki, a konyhában vett tisztasági minták vizsgálatának eredményei pedig higiénés üzemeltetési hiányosságokra utaltak.

A népegészségügyi szakemberek eltiltották a még lábadozó dolgozókat tevékenységük gyakorlásától, az egészségügyi könyvvel rendelkezőket pedig foglalkozás-egészségügyi felülvizsgálatra kötelezték.

A sajtófőnök hozzátette: minden egységben megtörtént a fertőtlenítő nagytakarítás utóellenőrzése, az érintett intézmények vezetőit pedig figyelmeztették arra, hogy a beteg gyerekek és dolgozók csak orvosi igazolással vehetők vissza a közösségbe. Az ételminták vizsgálatának eredményéről még nincs információ.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top