Aktuális

Ónos eső, hófúvás: csütörtökre is érvényes a riasztás

Három megyére az ónos eső, további hét megyére pedig a hófúvás miatt adott ki figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Január 7-én, csütörtökön az ország délkeleti felén még havazhat, számítani kell havas esőre, de ónos eső továbbra is előfordulhat.

Az időjárás-előrejelzés szerint a reggeli órákban kis mennyiségű ónos eső leginkább Pest, Heves és Borsod-Abaúj Zemplén megyében fordulhat elő, délután inkább már csak a Tiszántúlon hullhat csapadék. A hőmérséklet fagypont fölött alakul, ezért a hóréteg vastagodására már nem igazán kell számítani.

Ónos eső, hófúvás: csütörtökön is érvényben van a riasztás

Csütörtök délig a megélénkülő, helyenként megerősödő északi–északnyugati szél a Dunántúlon – kiemelten a Bakonyban – kisebb hóátfúvásos útszakaszokat eredményezhet. A déli-délutáni órákban a hőmérséklet fagypont fölé emelkedésével már kevésbé lesz képes a szél hordani a havat, majd kora estére a légmozgás is gyengül.

Késő este főként a középső országrészben ismét sűrű köd is képződhet – tájékoztatott az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top