Aktuális

Tüntetésre készülnek a pedagógusok januárban

Tüntetést fontolgatnak a pedagógusok januárra, ha nem javul a helyzet a köznevelésben.

November 21-én, szombaton fórumot szervezett a Pedagógusok Szakszervezete, melyen azt a kérdést tették föl a résztvevő tanároknak, hogyan érzik magukat a köznevelési reformok bevezetése óta. Minderre egy közelmúltban közzétett felmérés eredménye okán került sor. A tanulmány szerint egyébként a pedagógusok nagyon jól érzik magukat.

Nos, a valóság egészen más képet mutat, ugyanis a fórumon nyilatkozó 37 tanár egészen más véleményt fogalmazott meg. Gyakori eset, hogy a pedagógusoknak novemberben még a szeptemberi bérüket sem fizették ki, és a munkába járást kompenzáló bérletek árát sem kapták meg. Sokan kimerültek a túlterheltség miatt. A köznevelési rendszer hibái, két évvel a pedagógus életpályamodell bevezetése után már körvonalazódtak. Éppen ezért, ha kéréseik nem találnak meghallgatásra, a tanárok tüntetést szerveznek 2016 januárjában – hangzott el a TV2 Mokka című műsorában.

További pedagógus témájú cikk az NLCafén

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top