Aktuális

Hazudnak a klímaváltozásról az olajcégek

Megéri kétségbe vonni a klímaváltozás jelenségét. Egy tudományos folyóirat tanulmánya szerint az olajcégek gálánsan jutalmazzák a nekik tetsző álláspont képviselőit.

Olajcégek és a milliárdos Koch-fivérek pénzügyi támogatása miatt sok száz személy, illetve szervezet kezdte együttműködve kritizálni a klímaváltozás miatti aggodalmakat, írja a PNAS tudományos folyóirat tanulmánya. A jelentés több mint húsz év adatait elemzi, 1993-tól kezdve.

A tanulmány szerint az Exxon Mobil olajipari cég és a Koch-fivérek által fizetett klímaszkeptikusok 2007-ben kezdték egységesíteni mondanivalójukat, azért, hogy hatékonyabban növeljék a bizonytalanságot a tudományos közvélemény által tényként kezelt, ember által okozott globális felmelegedéssel kapcsolatban. “Mást írtak, mint azok, akik nem kaptak támogatást a vállalatoktól” – jelentette ki Justin Farrell, a Yale Egyetem szociológus kutatója, a tanulmány szerkesztője.

Hazudnak a klímaváltozásról az olajcégek

1989, Exxon Valdez katasztrófa: 42 millió liter kiömlött olaj, 28000 négyzetkilométer holdbéli táj. Végül a cég fél napi bevétele lett a bünti

Egyre több tanulmány erősíti meg az olajcégek hatásgyakorlását a klímaváltozás “tálalására”, de most először folyt vizsgálat ekkora méretű adathalmazon. Számítógéppel 4556 személy (igazgatósági tag, politikus és kutató) illetve 164 szervezet (alapítvány, tanácsadó- és lobbicég) kapcsolatrendszerét elemezték. A kutatás 40 700 klímaváltozással kapcsolatos szöveget dolgozott fel. A konklúzió pedig: aki iparági támogatást kapott, látványosan megengedő véleményt hangoztatott.

A támogatott cégek nagyobb valószínűséggel értelmezték egyféle szempontból a klímaváltozás hatásait. A támogatás pedig minden esetben meghatározta az aktuálisan képviselendő álláspontot. A támogatottak gyakran formáltak véleményt az energiatermelésről, a szén-dioxid pozitív hatásáról, kétségbe vonva a klímaváltozás hosszú távú hatásmechanizmusát. Ez sajnos hatékonyan lassította a klímaváltozás megakadályozásával kapcsolatos döntések elfogadását.

A Exxon Mobile ellen New York állam amiatt is vizsgálatot folytat, mert felmerült a gyanú, hogy a klímaváltozás hatásaival és pénzügyi következményeivel kapcsolatban a cég képviselői félrevezették mind saját befektetőiket, mind pedig a közvéleményt.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top