Aktuális

Popslágerrel és cicákkal harcol az internet a terroristák ellen

A belga rendőrök arra kérték a helyi lakosokat, hogy a biztonság érdekében ne posztoljanak a rendőrségi akciókról a közösségi médiában. Az internet népe válaszolt, miközben az Anonymous hackerszerveződés sajátos módszerrel szívatja az Iszlám Állam terroristáit.

“Biztonsági okokból, kérjük tartsák be a #brüsszeli rendőrségi akciókkal kapcsolatos rádiócsendet a közösségi média oldalakon. Köszönjük.” Ezt az üzenetet posztolta a belga rendőrség a Twitterre, a belga főváros lakói pedig engedelmeskedtek, és nem veszélyeztették a párizsi terrortámadások elkövetői és újabb várható merényletek kitervelői után nyomozó rendőröket.

De persze nem az internetről lenne szó, ha egy kis kedves trollkodásba azért ne kezdtek volna a felhasználók. A #BrusselsLockdown hashtaget hirtelen elárasztotta egy rakás, állig felfegyverzett cica, akikkel senki nem akar ujjat húzni.

Volt olyan is, aki tudni vélte, hogy néhány gyanúsítottat már el is fogtak, sőt fotót is közölt az egyik veszedelmes alakról.

Volt, aki a belgák gasztronómiai kedvenceivel pózoló cicákat posztolt, jelezve, hogy a brüsszeli macskák nem félnek jól érezni magukat a már-már kijárási tilalmat idéző helyzetben.

Előkerült egy régi klasszikus, Nyan Cat is, akiről azt írták: “légi jármű Brüsszel felett” a lezárás idején.

Persze volt olyan, aki egy picit trollkodott a macskák kárára is: ők nem biztos, hogy megértették a rendőrség üzenetét, hogy mindenki maradjon távol az ablakoktól.

 Mindeközben a hackerek birodalmában

Mint azt múlt héten megírtuk, hackerek nem hivatalos nemzetközi szerveződése, az Anonymous, a párizsi terrortámadások után hadat üzent a Daesnek is nevezett Iszlám Államnak. A hackerek azóta számtalan Twitter-fiókot és weboldalt azonosítottak és tettek elérhetetlenné, a legviccesebb húzásuk azonban kétségtelenül az lett, hogy a terrorszervezethez igazolhatóan kapcsolódó hashtageket elárasztották az internet egyik legrégebbi viccével, a rickrolling nevű gyakorlattal.

Aki ebből kimaradt volna, az egyrészt szerencsés ember, másrészt valószínűleg mostanában kezdhette az ismerkedést a világháló esetenként a szürrealitásig furcsa tartamaival. A rickrolling lényege, hogy egy fontosnak tűnő üzenethez csatolt linket küldünk az áldozatnak, aki a linkre kattintva nem az ígért tartalommal, hanem Rick Astley “Never gonna give you up” című, 1987-es slágerével találkozik majd. Az értelmét senki ne keresse, ez az internet.

Az Anonymous húzása egyébként kicsit emlékeztet arra a 2011-es esetre, amikor a brit hírszerzés, az MI6 több, terroristák által is használt fórumot hackelt meg, és az ott posztolt bombarecepteket cupcake-receptekre cserélte ki.

További cikkek vicces trollkodásokról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top