Aktuális

Receptek birsből és vargányából

A köveskáli Káli Art Innben Erzsike konyhájából isteni fogások kerülnek ki. Mindig szezonális alapanyagokból főz, ezúttal például birsalmából és vargányából.

Recptek birsből és vargányábólVargányakrémleves

Hozzávalók 4 személyre:

  • 20 dkg friss vargánya + a levesbetéthez
  • fél fej vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 paszternák
  • 1 ek. olívaolaj
  • 1 liter zöldségalaplé
  • 1 dl tej
  • diónyi vaj
  • 1 csésze natúr joghurt (2 dl)
  • 1 ek. mascarpone
  • só, fehér bors, kakukkfű

Az olívaolajon megdinszteljük az aprított hagymát és a tisztított, darabokra vágott paszternákot, hozzáadjuk az aprított fokhagymát és a megmosott, szeletelt vargányát, sóval, fehér borssal és kakukkfűvel fűszerezzük. Felöntjük a zöldségalaplével, 15 percig főzzük, pürésítjük, majd átszűrjük. A mascarponét a joghurttal elkeverjük, hozzáadunk egy merőkanálnyit a forró levesből, majd az egészet a leveshez tesszük, végül belekeverjük a vajat. (Ezután már nem szabad melegíteni!) Levesbetétként adhatunk hozzá grillezett vargányaszeletet.

Recptek birsből és vargányábólBáránygerinc lencsesalátával és kukoricagolyókkal

Hozzávalók 4 személyre:

  • 60 dkg báránygerinc
  • provence-i fűszerkeverék
  • olaj

    A kukoricagolyóhoz:

  • 1 csésze kukoricadara
  • 4 csésze víz
  • 1 ek. vaj
  • olívaolaj
  • 1 friss zsályalevél

    A lencsesalátához:

  • 25 dkg lencse
  • 1/3-1/3 sárga, piros és zöld kaliforniai paprika
  • 1 kis fej lila hagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • só, bors, babérlevél
  • citrom
  • mustár
  • olívaolaj
  • méz

A kukoricagolyó elkészítése: A vizet felforraljuk, hozzákeverjük a sót, a vajat, az egész zsályalevelet, és kevergetés közben hozzáadagoljuk a kukoricadarát. Amikor összeállt, kihűtjük, majd fagyiskanállal kiadagoljuk. Olívaolajon ropogósra sütjük a golyók minden oldalát.
A lencsesaláta elkészítése: A lencsét sós, babérleveles vízben a tisztított fokhagymagerezddel megfőzzük, és hűlni hagyjuk. (Ha a főzővízbe 1 kiskanál ecetet teszünk, megakadályozzuk, hogy a lencse szétfőjön.) A lila hagymát nagyon apróra vágjuk, citromlével megöntözzük, állni hagyjuk. Mustárból, olívaolajból, mézből, citromléből és a megfőtt, áttört fokhagymából salátaöntetet keverünk, sóval, borssal ízesítjük. A lila hagymát lecsepegtetjük, az öntethez adjuk, belekeverjük a lencsét és a kockára vágott kaliforniai paprikát.
A bárány elkészítése: A húst befűszerezzük, majd forró serpenyőben, az olajon minden oldalára kérget sütünk. Letakarva 70 °C-os sütőbe tesszük 20 perce. Tálaláskor felszeleteljük, végül a lencsesalátával és a kukoricagolyókkal tálaljuk.

Recptek birsből és vargányábólGrillezett kecskesajt salátaágyon

Hozzávalók adagonként:

  • 1 szelet szelíden érlelt kecskesajt
  • kevés liszt
  • vegyes kerti saláta
  • koktélparadicsom
  • néhány bazsalikomlevél

    A salátaöntethez:
  • olívaolaj
  • méz
  • almaecet
  • só, bors

Az öntethez a hozzávalókat kis méretű befőttesüvegbe tesszük, és alaposan összerázzuk. A salátát megmossuk, leszárítjuk, a koktélparadicsomot félbevágjuk, összeforgatjuk a salátával. Meglocsoljuk az öntettel, tányérra rendezzük, bazsalikomot tépdesünk rá. Felforrósítunk egy serpenyőt. A sajtot lisztben megforgatjuk, és zsiradék nélkül mindkét oldalát 1-1 percig sütjük. Tálaláskor a salátára tesszük.

Recptek birsből és vargányábólRácsos linzer birsalmával és mandulával

Hozzávalók:
A tésztához:

  • 20 dkg sima tönkölyliszt
  • 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
  • 20 dkg vaj
  • 10 dkg nádcukor+a tetejére
  • 1 tojás+1 tojássárgája a kenéshez
  • csipet só

    A töltelékhez:

  • 1,5 kg birsalma
  • néhány ek. kristálycukor
  • citromlé ízlés szerint
  • 2-3 ek. baracklekvár
  • mandulaforgács

A tészta hozzávalóiból linzertésztát készítünk: A kétféle lisztet összekeverjük a csipet sóval, a cukorral, elmorzsoljuk a hideg vajjal, majd a tojást hozzáadva tésztává gyúrjuk. Cipót formálunk belőle, becsomagoljuk, és a hűtőbe tesszük pihenni.
Közben elkészítjük a tölteléket: Meghámozzuk a birsalmát, lereszeljük. A cukorból világos karamellt készítünk, rádobjuk a birset, és megpároljuk, ízlés szerint citromlevet adunk hozzá. Hűlni hagyjuk. A tészta kétharmadát lisztezett deszkán kinyújtjuk, és egy sütőforma aljába simítjuk. Megkenjük a baracklekvárral, majd ráterítjük a birsalmát. A maradék tésztát is kinyújtjuk, és berácsozzuk vele a pite tetejét. Megkenjük a tojássárgájával, meghintjük mandulaforgáccsal és kevés nádcukorral. 180 °C-os sütőben aranybarnára sütjük. Tálaláskor porcukrozzuk.

Recptek birsből és vargányábólLevendulás birskompót

Hozzávalók:

  • 1 kg hámozott, magházától megtisztított birsalma
  • 1,5 liter víz
  • 40 dkg cukor
  • egész fahéj
  • szegfűszeg
  • levendulavirág

A vizet a cukorral, fahéjjal és szegfűszeggel felforraljuk. Beletesszük a felszeletelt birsalmát, amikor a víz újra felforrt, azonnal kivesszük, és az előkészített steril üvegekbe tesszük. (Vigyázat, nagyon könnyen szétfő!) Felöntjük a forró sziruppal, ízlés szerint levendulavirágot teszünk bele, és 2 napra száraz dunsztba helyezzük.

Recptek birsből és vargányábólDiós birsalmapüré


Hozzávalók:

  • 1 kg birsalma
  • 40 dkg cukor
  • dió ízlés szerint

A birsalma “szőreit” eltávolítjuk, kivágjuk a magházát, felaprítjuk. Vízben feltesszük főni, amikor összeesik, botmixerrel pürésítjük, szitán áttörjük. Ezután hozzáadjuk a cukrot, és folyamatos kavarás mellett felfőzzük. Végül durvára vágott diót adunk hozzá. Azonnal fogyasztható, vagy száraz dunszttal tartósítható.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Receptek birsből és vargányábólCikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:

Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!
Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top