Aktuális

Ha van hely a világon, ahol mindenki hős, az Kárpátalja

A Cserkésszövetség Kárpátalján szervezett akciót, hogy javítsanak az ott élő magyar fiatalok életkörülményein.

Hatmillió forint értékű adományhoz komoly közösségtámogató erő adódott a “Most tudsz. Segíts! Együtt Kárpátaljáért!” programban. A magyar és a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség áprilisban indított akciót a drámai helyzetben lévő kárpátaljai ifjúság kisközösségeinek megsegítésére. A program első szakasza októberig tartott: Beregrákoson cserkészcsapatot alakítanak, és több más településen is megmozdult a közösségi élet. 

 Az ukrán-orosz polgárháború okozta kilátástalanság és a sorozások miatt sok kárpátaljai magyar kénytelen elhagyni hazáját. Jellemzően a legtehetségesebbek, azok mennek el, akiknek hiánya pótolhatatlan. Az elvándorolt közösségvezetők hagyta űrt kell betölteni: akik egy adott közösségben fontos munkát végeztek – mondja Popovics Pál, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség elnöke.

Ha van hely a világon, ahol mindenki hős, az Kárpátalja

Nem hagyják magára szegény Kárpátalját a cserkészek

A Most tudsz. Segíts! – Együtt Kárpátaljáért! program résztvevői személyes jelenléttel és a közösségi élet támogatásával tartják a lelket az emberekben, segítve az otthon maradottakat jövőképük kialakításában. Cél a helyi kisközösségi élet erősítése, fenntartása, a közösségek, cserkészcsapatok programjainak és működésének támogatása, a szórványban élő gyerekek magyar közösséghez való csatlakozásának segítése.

A program finanszírozására indított adománygyűjtő akció keretében több kontinens magyarjai fogtak össze. Több mint hatmillió forint gyűlt össze, és könyvadományokat is eljuttatnak a munkácsi cserkészházba.

Öt hónap alatt öt ösztöndíjas vállalt aktív szerepet a helyi közösség életében és a cserkészmunkában. A gyerekek mellett kamasz fiatalokat is sikerült bevonni a közösségi programokba, vagy épp a kalákamunkába. Utóbbira példa a beregszentmiklósi várkastélyban szervezett kertrendezés, kőhordás és takarítás, amivel a fiatalok támogatták a műemlék hosszú ideje, önerőből és önkéntes segítők által történő felújítását.

Az önkéntesek – Balázs Bulcsú, Balázs Boldizsár, Bíró Gergő, György Márton, Petró Annamária –
a helyi vezetőjük, Holub Teodor koordinálásával elsősorban Beregszászon, Munkácson, Ungváron, Beregrákoson, Koncházán, Sislócon, Perecsenyben és Karácsfalván szerveztek gyerekprogramokat, mintaőrsgyűléseket, kézműves és szabadidős foglalkozásokat, bábszínházat, szeptembertől iskolai korrepetálást is.

“Az ösztöndíjasok elhivatott munkája nyomán a közösségi élet csírái jelentek meg ott, ahol addig nem, és élményt, vidámságot csempésztek oda, ahol erre a legnagyobb szükség volt – meséli Holub Teodor. – Koncházán a programok összehozták a szétszóródott gyerekeket, Beregrákoson pedig egy cserkészcsapat megszületésének lehetünk szemtanúi, amiben döntő szerepet vállalt egy budapesti cserkészcsapat őrse is, akik júniusban egyhetes cserkésztábort szerveztek a falubeli gyerekeknek.”

Az első öt hónap sikerét az egyének és a kisközösségek szintjén elért változások mutatják. A gyerekek fiatal példaképeket láthattak maguk előtt, törődést, figyelmet kaptak. A szülők számára pedig üzenetértékű, hogy anyaországi fiatalok látogattak a térségbe.

Az ösztöndíjasok, amennyire lehet, továbbra is kapcsolatban állnak a kárpátaljai közösségekkel, többen terveznek visszatérni egy-egy eseményre segíteni, az említett őrs pedig már a karácsonyi betlehemezést tervezi Beregrákoson.

Ha van hely a világon, ahol mindenki hős, az Kárpátalja

Kilátás a Vihidről a Rahói-havasok felé

Olyan gyerekek ők – idézve Balázs Bulcsút, az egyik ösztöndíjast –, “akik tömegével ugranak az ember nyakába, mikor megérkezik valahova, akik nevetéssel köszönik meg a játékot, és akik sírva fakadnak, ha vége a foglalkozásnak, mert azt szeretnék, ha odaköltöznénk hozzájuk, hogy örökre ezeket a játékokat játsszuk.” Balázs Boldizsár pedig így fogalmazta meg élményeit: “Ha van hely a világon, ahol mindenki hős, akkor Kárpátalja az.”

Az Együtt Kárpátaljáért! program tervek szerint 2016 első felében folytatja munkáját.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top