Aktuális

Czene Attilát beválasztották a szabadidős világszervezet elnökségébe

Czene Attilát, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnökét beválasztották a szabadidős világszervezet (TAFISA) elnökségébe – értesült az MTI.

A sportdiplomáciai siker a TAFISA budapesti kongresszusának szombati zárónapján született meg. A Pesti Vigadóban lebonyolított eseményen 76 ország mintegy 400 képviselője vett részt. 
“Megérte, hogy pályáztunk a kongresszusra, mert remekül sikerült. Igaz, én már egy éve, amikor felállt a szervezőbizottság, biztos voltam ebben, mert tudtam, hogy jó szervezők és vendéglátók vagyunk” – mondta Czene Attila.
Czene Attila kijelentette, hogy az elmúlt pár napban Magyarországon előtérbe került a szabadidősport, a szabadidősportban pedig Budapest. Szavai szerint a sok elismerés között a legnagyobb dicséretet a TAFISA főtitkára, a német Wolfgang Baumann fogalmazta meg, aki azt mondta, hogy ez a kongresszus fordulópont a nemzetközi szövetség életében. A választásról Czene Attila elmondta: az elnökség egyik megüresedett posztjára eredetileg heten kandidáltak, ám visszalépéseket követően a végén három jelölt maradt. A szavazás során a magyar sportvezető megelőzte olasz és tajvani vetélytársát.

Czene Attilát beválasztották a a szabadidős világszervezet elnökségébe

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top